Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A 29 éves középpályás minden papírja rendben van.
Tóth Balázs kedden írta alá hároméves szerződését klubunkkal. Balázs akkor még nem tudta megmondani, hogy vajon pályára léphet-e a Vasas ellen, hiszen akkor még nem készült el minden szükséges papírja. Csütörtökön délután viszont ez az akadály már elhárult, David Rechnitzer - a nemzetközi ügyekért- és az átigazolásért felelős koordinátor - arról tájékoztatta honlapunkat, hogy minden irat a játékos rendelkezésére áll, ami szükséges ahhoz, hogy szombaton pályára léphessen. Amennyiben Paulo Sousa vezetőedző is úgy gondolja, Tóth Balázs a Vasas ellen ismét bemutatkozhat az NB I-ben. Érdekesség, hogy Balázs első élvonalbeli meccsét szintén a Vasas ellen játszotta.
Így értékelték az edzők a Vasas - Vidi mérkőzést a találkozó után.
Nem csak a játékoskeretben, de a szakmai stábban is jelentős változások történtek Angyalföldön.
Amilyen rosszul ment nekünk a múlt században Angyalföldön, olyan eredményesek vagyunk a XXI. században a fővárosi piros-kékek vendégeként.
Szerdától lehet megvásárolni a szombati meccsre a belépőket Székesfehérváron. Klubunk szurkolói buszt is indít Budapestre.
Ebben a szezonban már vezetett nekünk egy meccset a rutinos spori, akkor hazai pályán 2-0-ra vertük a DVTK-t.
Farkas Balázsék otthonában szerezhetjük meg első idegenbeli győzelmünket ebben a szezonban.