Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Valóságos meccsdömping lesz a héten. Válogatott meccsek, Ligakupa, NB II és NB I.
Szombat |
||
Kedd
17 óra, Magyarország U21 - Olaszország U21
Válogatottunk ugyan vereséggel kezdte az Eb-selejtezőt, azonban a székesfehérvári mérkőzésen képesek lehetünk meglepni a jó erőkből álló olaszokat. A keretben természetesen ott van a válogatott és a Vidi egyik alapembere, Gosztonyi is, valamint a Vidi Kecskeméten szereplő kölcsönjátékosa, Gyurcsó Ádám is pályára léphet.
19:45, Moldova - Magyarország - Eb-selejtező
A pénteki fantasztikus győzelem után (Magyarország - Svédország 2-1) idegenben is meg kell szerezni mindhárom pontot, csak így lehet esélyünk odaérni a csoport második helyére, amely számunkra Eb-pótselejtezőt jelenthet, és akár még ki is juthatunk a jövő évi Eb-re. Csapatunk két játékosa, Elek Ákos és Sándor György is pályára léphet a kisinyovi találkozón.
Szerda
19 óra, Videoton FC - Gyirmót - Ligakupa mérkőzés
Egy hete, az MTK otthonában, vereséggel kezdtük a Ligakupát. Ezúttal is egy NB II-es csapat ellen lépünk pályára, természetesen a cél nem is lehet más, mint a győzelem. Ellenfelünk erejét jól mutatja, hogy múlt héten, hazai pályán simán verték az NB I-es Budapest Honvédot 3-0-ra. Ez az eredmény akkor is figyelemre méltó, ha tudjuk, hogy a fővárosiak nem a legerősebb összeállításban léptek pályára. Az MTK ellen Paulo Sousa is játéklehetőséget adott a fiataloknak. Nagyban befolyásolhatja azonban a Gyirmót elleni összeállítást, hogy az NB II-es csapatunk pénteken, hazai pályán játszik rangadót a bajnokságban még veretlen Tatabánya ellen.
Péntek
17:30, Videoton-Puskás Akadémia - Tatabánya
Újabb nagyon nehéz hazai mérkőzés vár NB II-es csapatunkra. Legutóbb a tavaly még NB I-es MTK látogatott Felcsútra, és egy végig kiélezett mérkőzésen, végül mindhárom pontot megszerezték a fővárosiak (Vidi-PA - MTK 1-2). A Tatabánya, az MTK-hoz hasonlóan, még veretlen a bajnokságban. Külön érdekesség, hogy a "Bányász" keretében több (korábbi) fehérvári-felcsúti játékos is szerepel. Sitku, Milanovic, Izing, Móri, Nyilas. Csak néhány név azok közül, akik korábban a Vidit, most pedig a Tatabányát erősítik.
18 óra, Siófok - DVSC
A szezont remekül kezdő, még 100%-os debreceniek célja nem is lehet más a Balaton-parton sem, mint tovább növelni győzelmeik számát. A hazaiak képesek lehetnek ugyanakkor meglepetést okozni.
Szombat
15 óra, Újpest - Pécs
Szinte hihetetlen, de 37 NB I-es mérkőzést játszott a két csapat Újpesten, és csupán egy alkalommal, 2000. májusában tudott nyerni a Pécs a fővárosban. A hazaiak 29-szer nyertek és 7 alkalommal osztozott a pontokon a két csapat. Az edzőváltás óta három mérkőzésen két pontot szereztek a lila-fehérek, most azonban megjósolhatatlan, hogy melyik csapat az esélyesebb. Talán a döntetlen lenne a legkevésbé meglepő eredmény ezen a mérkőzésen.
2011. szeptember 9. péntek
2011. szeptember 10. szombat |
||
19 óra, Kaposvár - Győri ETO
A Kaposvár hazai pályán még veretlen ebben a szezonban, a Győr viszont még 100%-os. Nagy meglepetés lenne, ha Sisa Tiborék pontot, vagy pontokat tudnának rabolni a Csertői-csapattól.
19 óra, Pápa - Bp. Honvéd
Hiába kezdte remekül a szezont a Pápa, augusztus 6. óta nem tudtak még csak pontot szerezni sem Véber György tanítványai. Ezzel szemben a Honvéd eddig kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújt az NB I-ben.
19 óra, Kecskemét - Vasas
Kecskeméten meglett az eredménye a jó szereplésnek, a napokban jelentették ugyanis be, hogy a Szerencsejáték Zrt. lett a csapat főszponzora. Az állami tulajdonú cég, pont a jó eredményekre hivatkozva választotta a KTE-t, ahol eddig sem lehetett anyagi gondokról hallani, az új főszponzor érkezésével viszont, teljesen nyugodt, stabil légkör alakulhat ki az alföldi városban. A Vasas legutóbb az FTC ellen ugyan megszerezte első győzelmét a bajnokságban, azonban óriási meglepetésnek számítana, ha a fővárosi piros-kékek, akár csak 1 pontot is szereznének a Széktói Stadionban.
Vasárnap
16 óra, Paks - DVTK
Idegenben még nem sikerült győznie ebben a szezonban az újonc DVTK-nak. Éppen ezért lesz érdekes, hogy milyen eredmény születik a vártnál gyengébben szereplő Paks otthonában.
18 óra, FTC - ZTE
A forduló minden bizonnyal legpikánsabb összecsapása lesz az Üllői úti mérkőzés. Nem csak azért, mert két nyeretlen csapat mérkőzik meg egymással, hanem mert a vendégek kispadján épp a Fradi ellen debütálhat az a Prukner László, aki néhány hete a zöld-fehérektől távozott.
Nagyon küzdelmes mérkőzésen, bebizonyították a fiatalok, hogy bármikor lehet rájuk számítani.
Fiatal csapatunk cseppet sem játszott alárendelt szerepet a Rákóczi otthonában.
Nem először "kattintgatott" Vidi-mérkőzésen Tassy Márk, klubunk ügyvezetője.
Vaskó 90. percben szerezett góljával, egy küzdelmes mérkőzésen sikerült mindhárom pontot itthon tartanunk.
A szombathelyi csapatnak eddig nem sok babér termett Székesfehérváron.
A rutinos játékvezető az előző szezonban két bajnoki- és egy Magyar Kupa-mérkőzést vezetett csapatunknak, jó hír, hogy egyszer sem kaptunk ki.