Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Az MTK ellen startoló U12-s és U14-s korosztályaink hazai pályán szenvedtek 2-0-s vereséget.
A Videoton FC U12 és U14 az MTK ellen kezdte meg szereplését a 2011-2012-s szezonban, csapataink ebben az idényben az egy esztendővel idősebbek második vonalában versenyeznek. Mindkét együttesünkre komoly erőpróba várt, az MTK U14-s gárdája például már egy esztendővel korábban lette névjegyét, még az U13-s Kiemelt Bajnokságban. Fiataljaink végül nem jártak sikerrel, hiába futballoztak szemre is tetszetősen, a helyzeteivel jobban sáfárkodó MTK mindkét mérkőzést megnyerte 2-0-ra. A javítási lehetőségre nem kell sokat várni, a Vidi U12 és U14 szombaton az Újpest otthonában próbálhatja meg begyűjteni a szezon első győzelmét.
Az MTK elleni mérkőzések jegyzőkönyveit az alábbi linkeken tekinthetik meg.
Felemás rajt az Illés Akadémia ellen
Illés Akadémia-Haladás - Videoton FC @ 2012. Augusztus 17.
Az U18 1-1-es döntetlent játszott, az U16 4-3-ra kikapott Szombathelyen. A Haladás a hosszabítás első percében egyenlített.
3-2-re nyert az U21-es válogatott
MAGYARORSZÁG U21 - ÉSZAK-ÍRORSZÁG U21 @ 2012. Augusztus 15.
A kezdőben két játékosunk, Kovács István és Szolnoki Roland kapott lehetőséget, csereként pedig pályára lépett Haraszti Zsolt is.
"Minden a gyerekek fejlődése érdekében történik"
DISZTL LÁSZLÓ: @ 2012. Augusztus 14.
Hétvégén elrajtolnak a korosztályos bajnokságok, de már a legkisebb focisták is edzésbe álltak.
Szülői értekezlettel kezdődik a felkészülés a legkisebbeknek
FELKÉSZÜLÉS @ 2012. Július 31.
Disztl László jővő hétfőn, augusztus 6-án várja a szülőket Sóstón.
"Hosszú és tapasztalatokkal teli út van mögöttünk"
U18 @ 2012. Július 22.
Dajka László, a Videoton-Puskás Akadémia U18-as csapatával bajnoki címet szerzett a 2011-2012-es szezonban. Interjú az edzővel.
"A csapat bármelyik játékosából lehet NB I-es futballista"
U17 @ 2012. Július 15.
A 2011-2012-es bajnokságban ezüstérmet nyert a Videoton-Puskás Akadémia U17-es csapata. Mózner János, a gárda edzője értékelte a szezont.



















