hu en
2011. Június 30. 06:11  -  Németh Zoltán
Tavasszal úszott el az érem

A Videoton FC-Puskás Akadémia U19 egy remek ősz után gynegébb tavaszi teljesítménye miatt csúszott le a dobogóról.

Bajnokság Csapat Helyezés Mérkőzés Győzelem Döntetlen Vereség Gólarány Pont
U19 Kiemelt Videoton FC-P.A. U19 5. 30 15 7 8 54-33 52

A Videoton FC-Puskás Akadémia U19 a nyáron nagy átalakuláson ment át, a csapat egy esztendővel korábbi keretéből több játékos is "kiöregedett", vagyis felnőttkorba lépve már nem szerepelhetett a korosztályos bajnokságokban. Csapatunk végül több, mint biztató eredménysorral zárta az őszt, azt az őszt, mely meglehetősen zaklatott menetrendet hozott fiataljaink számára. Több forduló halasztásra került ugyanis, elsősorban a korosztályos válogatott Európa-bajnoki selejtezői miatt, így a szezon közben nehéz volt mértékadó képet alkotni a tabelláról, akadt olyan időszak is a pontvadászatban, melynek során az egyik csapat már 11, a másik mindössze 6 lejátszott bajnokit tudott a háta mögött. A gólokat ipari mennyiségben termelő, a középpálya remek labdáiból 10 gólt szerző Elek Bence is ekkor robbant be a köztudatba, de ki kell emelnünk a csapat védekezését is, mely az első 10 meccsen mindössze 5 gólt engedett a riválisoknak.

Házi Góllövőlista  
Elek Bence 22 gól
Nyilas Elek 9 gól
Baracskai Roland 3 gól
Macsicza Dávid 3 gól
Ponczók Csaba 3 gól
Szolnoki Roland 3 gól
Farkas Norbert 2 gól
Károly Bálint 2 gól
Balog Gergő 1 gól
Izing Martin 1 gól
Orbán Gáspár 1 gól
Tar Zsolt 1 gól
Tóth Gergely 1 gól
Varga Tamás 1 gól

A Videoton FC U19 természetesen ezzel a teljesítménnyel az élre állt, ám ezt követően jött egy nem mindennapi sérüléshullám, mely nem kevesebb mint 10 labdarúgónkat száműzött a lelátóra. A felforgatott összetétel az erdményeken is lenyomatot hagyott (3 meccs, 1 pont), a csapat enenk ellenére szép reményekkel kezdte a tavaszt. Ekkor azonban sokat romlott Horváth Péter együttesének helyzetkihasználása, ez pedig azt jelentette, hogy fiataljainknak el kellett búcsúzniuk az érmes álmoktól.
- Ennek leginkább a helyzetkihasználás és a minden meccsen bemutatott egyéni hiba volt az oka. A védelmünk – amelynek minden tagja rengeteget fejlődött, Macsicza Dávid alapember lett a szlovák U19-es válogatottban – minden meccsen magában hordozta az egyéni hibákat, és ezeket nem tudtuk kiküszöbölni. Rengeteg gólhelyzetet kihagytunk, ahogy az ősszel Elek Bence kíméletlenül kihasználta a lehetőségeit, három helyzetéből legalább egyet értékesített, úgy a tavasszal nem tudott lendíteni a csapat szekerén - értékelt a csapat edzője.
A Videoton FC-Puskás Akadémia végül a tabella ötödik helyén végzett, Horváth Péter pontosan tudja, mi hiányzott a dobogó eléréshez.
- Ha hozzuk a Kaposvár, a Vasas és az Újpest elleni meccset, ha nem követünk el annyi egyéni hibát és jobb a helyzetkihasználásunk, akkor könnyedén odaérhettünk volna a dobogóra. Csak egy olyan meccsünk volt, amikor nem nekünk állt a zászló: az Illés Akadémia elleni hazai találkozónkon éreztem, hogy az ellenfél támadásban fölénk nőtt, a védelmünk nem állt a helyzet magaslatán. A többi mérkőzést hozhattuk volna.

(forrás és fotó: pfla.hu)
 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek