hu en
2011. Június 17. 10:46  -  Németh Zoltán
Mesteri lövészek

A 2010-2011-s idényben a Videoton FC utánpótlás csapataiban 10 játékosunk lépte át a 15 gólos határt.

Csatárposzton remek utánpótlással rendelkezik egyesületünk, a korosztályos bajnokságokban a Videoton FC összesen 240 bajnokit játszott a legutóbbi szezonban, csapataink összesen 621 alkalommal találtak be a rivlisoknak, ez 2,59-s meccsenkénti gólátlagot jelent. A legeredményesebb utánpótlás játékosnak az U15 gólvágója, Sejben Viktor (képünkön csapatkapitányi karszalaggal, épp a társak gratulációját fogadva) bizonyult, aki 45 alkalommal mattolta az ellnfél kapusait, góljai közül ráadásul kettőt az idősebbek között, az U16 színeiben ért el.
Őt kerek 30 góllal az U12 támadója, Pratsler Benjámin követi, mindössze egy találattal megelőzve az U18-s Molnár Tibort. A lista negyedik helyére 25 hálórezgetéssel befutó Kovács Sándor teljesítményének értékét növeli, hogy az élmezőnyben egyedüliként nem csatárként, hanem középpályásként lőtte góljait. A legidősebb kiemelt kotosztályokban is akadtak Vidi csatárok, akik a szó szoros értelmében eredményes szezont zártak: Az U19-ből Elek Bence, az U17-ből pedig Paudits Patrik fejezhette be 22 góllal a szezont, vagyis csatárposzton kifejezetten jól áll a Videoton FC utánpótlása!

Utánpótlásunk legeredményesebb gólszerzői:

Név Csapat Gólok ősszel Gólok tavasszal Gólok összesen
Sejben Viktor Videoton FC U15 22 23 45
Pratsler Benjámin Videoton FC U12 11 19 30
Molnár Tibor Videoton FC U18 12 17 29
Kovács Sándor Videoton FC U13 7 18 25
Elek Bence Videoton FC-Puskás A. U19 10 12 22
Paudits Patrik Videoton FC-Puskás A. U17 10 12 22
Kováts Zoltán Videoton FC U13 8 13 21
Véninger Bertalan Videoton FC U15 10 8 18
Kovács Zsolt Videoton FC U18 7 8 15
Szabó Bence Videoton FC U13 8 7 15

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek