hu en
2011. Június 14. 06:13  -  Németh Zoltán
Öt csapatunk zárt az élbolyban

Befejeződött az utánpótlás szezon, az U13 és U17 érmes helyezése mellett 3 csapatunk zárt az élmezőnyben.
 

A kiemelt korosztályokban, vagyis a korcsoportjuk országos bajnokságának első osztályában versenyző együteseink kivétel nélkül az érmes pozíciókért küzdöttek a 2010/2011-s idényben, közülük végül az U13 és az U17 ért oda a dobogóra. A 13 esztendősök ezüstérme több házi rekordot is hozott, Vajda Gusztáv és Poór András tanítványai aratták a legtöbb győzelemet (22), lőtték a legtöbb (130), és kapták a legkevesebb (28) gólt a Videoton FC korosztályos csapatai közül.
Az U17 bronzéremmel fejezte be a szezont, elsősorban kiegyensúlyozott szereplésének köszönhetően, Mózner János tanítványai az egész szezon során tagjai voltak a dobogóért küzdő élbolynak. Az U19 és U15 főleg ősszel vitézkedett, néhány kulcsember kiesése miatt végül mindkét gárda a tabella ötödik pozíciójában fejezte be az idényt.
Ami a nem kiemelt bajnokságban szereplő gárdákat illeti, a legjobb eredmény a Disztl László edzette U18-hoz fűződik, fiataljaink úgy lettek ötödikek az U19 II. Osztályban, hogy a szezonban egyetlen döntetlent sem játszottak! Az U16-s csapatunk szintén a mezőny első felében, a 8. helyen zárt az idősebbek között, míg az U12 és U14 szereplése a korkülönbségből fakadó fizikális hátrányok leküzdése miatt dícsérhető, az eredmények ellenére mindkét csapat nagyot lépett előre a játékot tekintve a 2010/2011-s szezonban.

Bajnokság Csapat Helyezés Mérkőzés Győzelem Döntetlen Vereség Gólarány Pont
U19 Kiemelt .Videoton FC-P.A. U19 5. 30 15 7 8 54-33 52
U17 Kiemelt Videoton FC-P.A. U17 3. 30 21 4 5 96-43 67
U15 Kiemelt Videoton FC U15 5. 30 20 3 7 110-30 63
U13 Kiemelt Videoton FC U13 2. 30 22 4 4 130-28 70
U19 II. Osztály Videoton FC U18 5. 30 17 0 13 81-42 51
U17 II. Osztály Videoton FC U16 8. 30 13 7 10 47-46 46
U15 II. Osztály Videoton FC U14 13. 30 5 3 22 30-93 18
U13 II. Osztály Videoton FC U12 11. 30 12 5 13 73-62 41

Ami a Videoton FC korosztályos csapatainak összesített eredménysorát illeti, együtteseink 240 bajnokit játszottak a szezonban. A jó szereplést az is mutatja, hogy a meccsek több mint felét (125) megnyerték csapataink.

  Mérkőzés Győzelem Döntetlen Vereség Gólarány Pont
Videoton FC 240 125 33 82 621-377 408

A korosztályos bajnokságok részletes tabelláit a Csapatok/Utánpótlás menüpont alatt találják szurkolóink. Honlapunkon hamarosan valamennyi utánpótlás gárdánk szezonjáról részletes elemzést is olvashatnak.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek