Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Kettős emberhátránya ellenére is nyerni tudott 2-1-re a Videoton FC U15 Szekszárdon, a 13 évesek 5-2-re hozták bajnokijukat.
Szekszárd U13 - Videoton FC U13 2-5 (0-3)
Az U13 Kiemelt Bajnokság harmadik helyén álló Videoton FC U13 oktatófilmekbe illő támadással szerzett vezetést már az első percben, a középkezdés után egy remek gurigázás után Kovács Sándor lekészítését Kováts Zoltán vágta a hazaiak kapujába. A 35. másodpercben megszülető találat után is együttesünk maradt lendületben, és a szünetig újabb két góllal terhelte meg a szekszárdiak kapuját. Előbb a 13. percben Kováts vágott közelről a hálóba egy keresztbe lőtt labdát, majd a 22. minutumban Lencsés Balázs fejelte a harmadik Vidi-gólt egy szögletet követően. Fordulás után egy jogos büntetőtől fosztotta meg csapatunkat a játékvezető (a szünetben csereként pályára lépő Mészárost le is kellett cserélni az eset után), a negyedik Videoton találat helyett ráadásul jött a Szekszárd szépítése egy közeli lövés formájában. Csapatunkat azonban ez sem zökkentette ki ritmusából, a 48. percben Kovács Sándor egy remek bombával alakította 4-1-re az állást, majd egy újabb hazai gól után Bögyös egyéni akcióból állította be a Videoton teljesen megérdemelt, 5-2 arányú sikerét.
Vajda Gusztáv, a Videoton FC U13 edzője: Nagyon egyben volt a csapat, az sem okozott zavart, hogy a játékvezető bőven megadta a hazai pályát ellenfelünknek. Örülök, hogy egyre jobb csapatképet mutatunk a pályán, ezen a találkozón is nagyobb volt a különbség a két gárda között, mint amit az eredmény tükröz. | ||
A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.
Szekszárd U15 - Videoton FC U15 1-2 (0-1)
Komoly "ellenszélben" kellett futballoznia U15-ös együttesünknek Szekszárdon, a korosztálya pontvadászatában negyedik Vidinek főleg a második félidőben akadtak gondjai az erősen részrehajló játékvezetéssel. Az első 40 perc jól alakult csapatunk szempontjából, a Vidi irányította a játék alakulását, és a 32. percben Sejben Viktor góljával a vezetést is megszerezte. Fordulás után aztán egyre nagyobb segítséget kapott a hazai gárda a játékvezetőtől, aki a 70. percben indokolatlan szigorral adott egy piros lapot Vas Bálintnak, az esetet követő szabadrúgás után ráadásul egy fejessel egyenlítettek is a hazaiak. A 78. percben már kettős emberelőnyben volt a Szekszárd, ezúttal Vincze Kevint parancsolta öltözőbe a sporttárs (játékosunknál szándékos ütést vélt felfedezni a játékvezető, ám ezt valószínűleg csak ő látta...), ám a Vidi tartása ekkor is töretlen maradt, sőt, a 80., vagyis az utolsó percben jött a nemes elégtétel! Egy fehérvári szabadrúgás szállt a hazai kapu elé, a remek ütemben emelkedő Baráth Gergő pedig tökéletes mozdulattal stukkolta a hálóba a Vidi sikerét jelentő találatot, csapatunk nagy nyomás alatt futballozva is nyerni tudott 2-1-re Szekszárdon!
Müller Csaba, a Videoton FC U15 edzője: Hatalmas szívvel futballoztunk, ez volt az a meccs, amikor a kellő időben a kellő helyen voltunk, és a kulcspillanatokban jó megoldásokat választottunk. Hihetetlen sokat ér az ilyen körülmények között megszerzett 3 pont, csak gratulálni tudok a csapatnak! | ||
A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.
A Videoton FC-Felcsút U19 gyors gólja után az utolsó percekben biztosította be a Kecskemét elleni sikerét.
A Videoton FC-Puskás Akadémia U18 három gólja győzelmet ért, az U16 azonban fordulatos meccsen vereséget szenvedett.
A Videoton FC-Puskás Akadémia U19 Paudits góljával nyert, az U17 1-1-re végzett a lila-fehérek vendégeként.
A Videoton FC U13 és U15 nem járt szerencsével győri túráján, csapataink pont nélkül tértek haza.
A Videoton FC U12 tetszetős és eredményes játékkal nyert 3-1-re a Ferencváros korosztályos csapata ellen.
A Videoton FC-Felcsút U17 már az első percekben eldöntötte a debreceni bajnokit, végül 3-0-ra nyert csapatunk.