Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
NB II-es csapatunk a legutóbbi hétvégén, Pécsen aratott remek győzelmet, a következő fordulóban pedig a Budapest Honvéd II-t fogadja Felcsúton.
Szurkolóink „étvágya”, pontosabban érdeklődése is megnőtt a Vidi II iránt. Klubunk vasárnap autóbuszt is indít majd Székesfehérvárról, hogy a drukkerek a tribünről segíthessék a „Kisvidit”. Hartyáni Gábort, a Videoton FC II vezetőedzőjét a pécsi siker apropóján arról faggattuk – hogy van a csapata, hogy vannak a játékosok, milyen a hangulat az öltözőben?
+ Köszönjük szépen, jól vagyunk. Most már a létszámot tekintve is jól állunk, Szeleczky és Baracskai is felépül a sérüléséből. Sokat hagytak ki, ezért Roland az ifiben játszik majd előbb, de már teljes értékű munkát végezhetnek, velünk tudnak dolgozni.
- A „jól vagyunkhoz” azért alighanem az NB I-be igyekvő PMFC legyőzése is hozzájárul…
+ Minden győzelmet, sőt minden mérkőzést a helyén kell kezelni. A Pécs legyőzése bravúr volt, mert jó csapatot tudtunk megverni, amely reális célt tűzött maga elé a feljutással. Azt gondolom, a mi sikerünkhöz is hozzájárult, hogy nagy, egyre nagyobb a pécsieken a teher, és ettől görcsössé váltak.
A Vidi II „tizenegyese”
Április 3.: Videoton FC II – Bp. Honvéd II |
||
- Hadd kapaszkodjam bele a realitás szóba. Az reális, hogy a Vidi II megnyerje az NB II Nyugati csoportját?
+ Nincs ilyen elvárás velünk szemben, és nem ez az elsődleges feladata a csapatnak. A mi számunkra, a klub számára az a legfontosabb, hogy a fiatal játékosok a megfelelő ütemben fejlődjenek.
- Abból a szempontból talán mindegy is, hogy az első, vagy éppen a harmadik helyen áll a Vidi II, hogy tudakolhassam: milyenek a mi játékosok az élvonalban játszó futballistákhoz, az NB I csapataihoz képest?
+ A felkészülés során játszottunk NB I-es csapatokkal, és nemrég a Vasassal is találkoztunk, meg, hát látom is az NB I-es mezőnyt. Azt gondolom, öt-hat futballistánk, sőt akár több is, bőven NB I-es színvonalú játékos – de, mielőtt bárki félreértené, ez nem a Videoton kezdőcsapatát jelenti. Az NB I középcsapataiba, vagy az „alsóház” csapataiba azonban jó néhány játékosunk beférne, vagy akár erősítésnek számíthatna.
A hazaiak két 11-est is kaptak, a másodikat a 85. percben - ráadásul jogtalanul.
Supka Attila szerint több tényező miatt is más lesz a mostani mérkőzés az augusztus végén lejátszotthoz képest.
NB II-es csapatunk szombaton délután 17 órakor lép pályára Sopronban.
A Videoton FC-Felcsút U17 és U19 egyaránt "viharos" bajnokin nyert 2-1-re a ZTE Akadémia ellen.
Novath György a '70-es évek végétől több mint egy évtizedig játszott a Vidiben. A Honvéd ellen 5 gólt rúgott pályafutása alatt, többek között erről is mesélt a vidi.hu-nak.
NB II-es csapatunk gólvágója, az NB II góllövőlistájának éllovasa tavasszal egyelőre adós maradt a gólokkal. Ezen most változtatna!