Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Videoton pénteki ellenfele, a Loki, az eddigi négy „tavaszi” fordulóban a lehetséges 12 pontból ötöt szerzett meg, és kiesett a Magyar Kupából is.
A számok alapján, aligha kell magyarázni, miért nagyon fontos a címvédő számára a székesfehérvári meccs. A Videoton elleni jó eredmény a talpraállás esélyét kínálná a 2011-ben már új edzővel, a cseh Zdenek Scasnyval dolgozó hajdúságiaknak.
Scasny elismert szakember, otthon játékosként négy, a kispadon két bajnoki címet nyert a Sparta Prahával, de dirigálta például a görög Panathinaikoszt is. A zöld-fehérekkel a Bajnokok Ligája csoportkörében remizett az Arsenallal és a Rosenborggal, sőt Athénban le tudta győzni a PSV Eindhovent! Debreceni belépője nem volt ennyire sikeres: Kecskeméten kikapott a csapata, azután rangadót nyert a Nagyerdőn a Paks ellen, de a Honvéd elleni találkozón már csak döntetlenre futotta. Miután a Loki – igaz, gyakorlatilag még az őszi mérkőzésen – kiesett a Magyar Kupából, kizárólag a bajnokság kínál számára esélyt a nemzetközi kupaszereplés kiharcolására.
Ehhez szeretné a DVSC gyűjteni a pontokat méghozzá teljes csapattal. Igaz, azt nem sikerült „kinyomozni”, hogy Coulibaly ismét a fedélzeten van-e már, de sérültje nincs a vendégcsapatnak, bár Bernáth Csaba és Dajan Simac kihagyott néhány tréninget. Szerdán már a mérkőzés időpontjában dolgozik majd a DVSC, csütörtökön viszont délelőtt tart edzést Zdenek Scasny, majd az ebédet követően útra kel a küldöttség Székesfehérvárra, az utolsó éjszakát „idegenben” töltik a játékosok.

Brazil támadónk számításai szerint hatodik fejesgólját szerezte a Loki elleni bajnokin magyarországi karrierje során.

A zenés kvízjáték jó felvezetése volt a DVSC-TEVA elleni sikerünknek.

Szakály Dénes két gólpasszt is adott a Debrecen elleni meccsen tegnap: egyet Lencsének, egyet Coulibalynak... Mi is történt?

Annyira nehéz volt a Debrecen elleni győzelem, mint amennyire az kívülről látszott, állapította meg Sándor György. Mit mondott még?

A tavasz szuperrangadóján 2-1-re nyertünk a DVSC-TEVA ellen, összefoglalónkban megtekinthetik a találkozó góljait és helyzeteit.

A debreceni pályaedző szerint jobb volt a DVSC a Videotonnál. Dr. Mezey György a görcsösséggel magyarázta a nehezen kivívott győzelmet.