Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Annyira nehéz volt a Debrecen elleni győzelem, mint amennyire az kívülről látszott, állapította meg Sándor György. Mit mondott még?
- Annyira nehéz volt, mint amennyire kívülről látszott - állapította meg a DVSC elleni győzelemmel kapcsolatban Sándor György. - S bár tudtuk, hogy nem történik katasztrófa akkor sem, ha esetleg döntetlennel zárul a találkozó, hiszen van még hátra bőven a bajnokságból, ráadásul nagy az előnyünk a tabellán, de hazai pályán mindenképpen meg akartuk verni a Debrecent. Ez kell ahhoz, hogy ha a végén odaérünk az első helyre, akkor elmondhassuk: megvertük a tavalyi bajnokot, így teljesen jogosan illet minket a bajnoki cím. Sokan megdermedtek, amikor Coulibaly gólt szerzett Szakály szerencsétlen hazaadásából, de őszintén mondom, a pályán mi nem döbbentünk meg, nem történt katasztrófa. Gondolom, miután egy kicsit valóban kapkodóvá vált a játék, s oda-vissza rúgdostuk a labdát, arra gondolt, megnyugtatja a játékot. Az Üllői úton is csinált hasonlót, ez akkor bejött. Most viszont rosszult sikerült neki, de ez benne van a pakliban. A Debrecen ezek után úgy érezte, bármi lehet még. Ilyenkor a legtöbb csapat igyekszik gólra gólt rúgni, ám tegnap a védőink ismét jól szerepeltek, s mi is igyekeztünk a középpályáról visszasegíteni, bár nem voltunk most annyira hatékonyak, mint a Fradi ellen. Egy szó, mint száz, nem sikerült nekik előnyhöz jutniuk, mi viszont ismét eredményesek tudtunk lenni Alves révén, aki - külön örömömre - fejelt. Szerintem maga sem emlékszik arra, utoljára mikor szerzett fejjel gólt. De én vígan kiegyezem azzal, hogy ne is fejeljen sosem máskor, csak ilyen fontos meccseken!
Alves: "Ritkán fejelek gólt, de ez most jókor jött!" - Videó
2011. Március 22.
Brazil támadónk számításai szerint hatodik fejesgólját szerezte a Loki elleni bajnokin magyarországi karrierje során.
Csapatunk Pély Barnával hangolt a Loki ellen - Videó
2011. Március 20.
A zenés kvízjáték jó felvezetése volt a DVSC-TEVA elleni sikerünknek.
Szakály: Ismét csapatként alkottunk nagyot
2011. Március 19.
Szakály Dénes két gólpasszt is adott a Debrecen elleni meccsen tegnap: egyet Lencsének, egyet Coulibalynak... Mi is történt?
A címvédő is kipipálva - Videó
2011. Március 19.
A tavasz szuperrangadóján 2-1-re nyertünk a DVSC-TEVA ellen, összefoglalónkban megtekinthetik a találkozó góljait és helyzeteit.
Így látták az edzők a Videoton - Debrecen mérkőzést
2011. Március 18.
A debreceni pályaedző szerint jobb volt a DVSC a Videotonnál. Dr. Mezey György a görcsösséggel magyarázta a nehezen kivívott győzelmet.
Videoton FC - DVSC-TEVA 2-1 (0-0)
2011. Március 18.
Jobb volt csapatunk az első félidőben is, de a szünetig nem született gól. Végül izgalmas mérkőzésen "behúzta" a jól küzdő Vidi a meccset.



















