Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A kutyák családtagok. A címben szereplők pedig még inkább. De ki vigyáz rájuk, amíg a gazdi távol van?
![]() |
||
| Szakály Dini és Bennyke. | ||
A kutyatartók egyike Szakály Dénes, akinek egy éves, kan yorkshire terrierje Benny névre hallgat. „Fél éve van velem Fehérváron, ugyanis akkor költözött hozzám a barátnőm Kaposvárról, s hozta magával a kutyát is. Egészen kicsi kora óta vagyunk egyébként a gazdái. Benny egyáltalán nem szeret egyedül otthon maradni, ha nem visszük magunkkal, hajlamos a rosszaságra – szétszedi, megrágja, ami a szájába kerül. Igyekeztünk persze megtanítani őt különféle dolgokra, például, már nem ugrál fel az asztalra, ülve várja a vacsoráját és csak akkor kezd neki, ha megkapja a megfelelő vezényszót. Szerencsére, viszonylag sokat vagyok otthon, így kevés kárt okoz. Azt hiszem, tőlem jobban tart, én lettem a falkavezér nála. Amikor hosszabb ideig vagyok távol, a barátnőm vigyáz rá, a hírek szerint most is jól viselkedik”, mesélte szinte egy szuszra a középpályás.
|
|
||
| Lázár Pali és Herkules. | ||
De vajon mi a helyzet most Lázár Pál két éves mopszával, Herkulessel? „Egy éve felköltöztem Pestre és a barátnőmmel élek együtt, akinek szintén van egy kutyája, egy yorkshire terrier, vagyis Herkules társat kapott. Alaphelyzetben tehát, ha én nem vagyok otthon hosszabb ideig, a barátnőm vigyáz a kutyákra. Az utóbbi időben azonban úgy alakult az életem, hogy Herkulest Debrecenbe kellett költöztetnem a szüleimhez, most is ott van. Nagyon jól érzi viszont magát, mivel édesanyámnak, aki annak idején szinte beleszeretett Herkulesbe, szintén van egy mopsza, Gömbi. Ráadásul a szüleim családi házban laknak, tehát a környezet is jobban kutyabarát náluk, mint a fővárosban. Persze Herkules nem véglegesen, csak átmenetileg váltott otthont, nagyon várom már, hogy ismét nálunk legyen”, mondta a válogatotthoz ma reggel elutazott Lázár.
Gosztonyi András beagle-je, Mugssy, viszont véglegesen Kaposvárra költözött, pedig több, mint fél évig volt Andrást társa a fehérvári bérlakásban. „Nagyon megnőtt, kilenc hónapos és bűn rossz…”, összegezte röviden játékosunk. „Mindennek nekiesik, rág, tép. Legutóbb éppen édesapám telefonját tette tönkre. Rengeteg kárt okozott nekem, hiába vittem el sétálni, futtatni, fél órát pihent, aztán úgy viselkedett, mintha a lábát sem tette volna ki a lakásból előtte. Muggsy rettentő okos, de egy örökmozgó. Nem volt más választásom, mint hazaköltöztetni őt a szüleimhez. Szerencsére minden hétvégén találkozom vele, mert ha én nem tudok hazamenni valamiért, akkor anyuék jönnek Fehérvárra hozzám. Otthon imádják, középpontban van, hiszen ott van a két testvérem, de még a nagyszüleim is kényeztetik. Jó helyen van, s ez megnyugtató számomra.”
Minden(ki) együtt a Hiemer-házban
2011. December 05.
Székesfehérvár legnépszerűbb csapatainak relikviáit vásárolhatják meg mostantól a Hiemer-házban található ajándékboltban.
Ráhangolva
2011. December 03.
2011 utolsó feladata előtt áll a Vidi. A szombathelyi kupavisszavágóra már tegnap elutazott a csapat.
TIPPMESTER: a Szurkoló legyőzte a Játékost
2011. November 29.
Az utolsó idei TIPPMESTER alkalmával nyert először a Szurkoló a Játékos ellen, igaz a győzelem az összetett tabellán csak a 6. helyre volt elég.
TIPPMESTER: Szurkoló vs. Játékos
2011. November 24.
Idei utolsó játékunkban Nagy Roland képviseli a szurkolókat, Gosztonyi András pedig a játékosokat.
Hidvégi és Szakály is a ZTE-ben folytatják
2011. Augusztus 31.
Hidvégi végleg, Szakály 1 évre kölcsönbe került Zalaegerszegre.
Székesfehérváron lesz a magyar-olasz válogatott meccs
2011. Augusztus 25.
Szeptember 6-án, U21-es EB selejtezőt rendeznek a Sóstói Stadionban. Gosztonyi és Gyurcsó is ott van Róth Antal keretében.





















