Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Négyrészes, évbúcsúztató sorozatunkban az óév legfontosabb eseményeit elevenítjük fel.

JÚLIUS
1-e. Elindult honlapunk, a www.vidi.hu angol nyelvű változata is. Széles ablak a nagyvilágra!
6-a. Az MLSZ tisztújító közgyűlése Csányi Sándort választotta elnökké. Klubunk ügyvezetője, Berzi Sándor lett a szövetség alelnöke, egyben nemzetközi igazgatója.
7-e. Csapatunknak nem sikerült győznie Debrecenben, a Loki nyerte meg a 18. Szuperkupát.
13-a. Újabb válogatott játékossal erősödött a keret. Az NK Maribor elleni EL-meccs előtt két nappal, Vaskó Tamást szerződtette a Videoton FC.
15-e. Döntetlennel kezdte nemzetközi kupaszereplését a Videoton a 2010-2011-es idényben. Videoton FC - NK Maribor 1-1.
19-e. Olimpiai válogatott kerettag kapussal erősített a Videoton FC II. Somodi Bence a Ferencváros nevelése, korábban "légióskodott" Angliában, és állt már NB I-es meccsen is a háló előtt.
20-a. Disztl László a fehérvári utánpótlás szakmai felelőse. A felcsúti Puskás Akadémiáról érkező legendánk a sóstói utánpótlás-nevelés felügyelete mellett az U18 edzői feladatait is ellátja.
22-e. Nem sikerült a kupabravúr, az építkezésben előbbre tartó szlovén futball reprezentánsa, az NK Maribor jutott tovább az Európa Ligában.
30-a. A Magyar Labdarúgó-szövetség alelnökévé választott Berzi Sándor – több mint kétéves munka után – július utolsó munkanapján köszönt el a Videotontól. A Videoton FC - pontosabban a Fehérvár FC kft. - új ügyvezetője a korábbi operatív igazgató, Tassy Márk lett.
.jpg)
AUGUSZTUS
1-e. Botlott a Vidi a bajnoki rajton, csapatunk - tikkasztó melegben - 1-1-es döntetlent játszott a BFC Siófokkal.
6-a. Az első hazai bajnokira elkészült a centerpálya teljes felújítása, gyepcseréje. Magyarország legjobb talajú pályája szolgálja a Vidit!
8-a. A 2010-2011-es idény első hazai bajnokiján, remek játékkal, 3-0-ra legyőztük a Vasast.
10-e. Varga István helyett az egykori "UEFA-kupás", 1984-85-ben Kovács Ferenc segítőjeként dolgozó Hartyáni Gábor lett a Videoton FC II edzője.
10-e. Rohamléptekkel bővül szurkolói közösségünk, a VidiClub létszáma. Az 500. klubtagnak Nagy Dani adta át a klubkártyát.
11-e. Jól szerepeltek játékosaink a válogatott csapatokban. Gosztonyi András gólt lőtt és gólpasszt adott az olimpiai csapatban, Lipták Zoltán pedig szenzációs játékkal mutatkozott be az A-válogatottban.
14-e. A Videoton FC - rekkenő hőségben - magabiztos játékkal, szép gólokat szerezve győzött a Hidegkuti Stadionban a listavezető MTK ellen.
19-e. Székesfehérvár idei ünnepi közgyűlése Díszpolgárrá avatta Kovács Ferenc mesteredzőt. A város Tiszteletbeli Polgára lett Kozma Imre atya.
19-e. A szurkolók szavazata alapján Lipták Zoltán lett a 2009-2010-es szezon legjobb Vidi-játékosa.
21-e. Továbbra is a Videoton mumusának számít a Fradi, nem sikerült legyőznünk a Sóstón a zöld-fehéreket. Videoton FC – Ferencváros 1-1.
26-a. Pályaedzőnk, Bekő Balázs immár a legmagasabb edzői végzettséggel rendelkezik, átvette UEFA Pro-diplomáját.
29-e. Továbbra sem tudunk nyerni Debrecenben. Pedig Sándor góljával vezettünk, de a Loki fordított.
31-e. Az átigazolási időszak utolsó napján Horváth Gábor - egy évre, kölcsönbe, de vásárlási opcióval - a holland NAC Bredához szerződött.

SZEPTEMBER
3-a. Hatvan percig jól játszott, de kikapott az A-válogatott a stockholmi Eb-selejtezőn. A meccsen mindhárom játékosunk, - Lipták, Elek és Lázár - jó teljesítményt nyújtott. Legutóbb több mint negyedszázada szerepelt egyszerre három Vidis a válogatottban.
4-e. A Székesfehérváron rendezett Magyarország - Wales U21-es Eb-selejtező előtt az MLSZ által a 2009-2010-es bajnokság legjobb játékosának választott Horváth Gábor átvette a Bozsik József-díjat.
4-e. Nem sikerült a bravúr, a magyar U21-es válogatott Székesfehérváron 1-0-s vereséget szenvedett Walestől.
7-e. Döntetlennel búcsúzott az Eb-selejtezőktől az U21-es válogatott, amelyben a mieink közül ezúttal Lencse és Szakály kapott lehetőséget.
7-e. Ezúttal is három játékosunk szerepelt az A-válogatott kezdőcsapatában, amely – jobb második félidejének köszönhetően – legyőzte Moldovát.
11-e. A Disztl László által irányított U18-as csapatunk 11-1-re nyert az MTK ellen!
12-e. A félidőben még vezetett a Szolnok, de nem volt kétséges, melyik a jobb csapat. Megérdemelt 3-1-es piros-kék győzelem született az NB I 6. fordulójának záró mérkőzésén.
19-e. Ismét utánpótlás-gólfesztiválról számolhatunk be: Sejben Viktot hét találatával, 13-0-ra nyert Tatabányán a Vidi U15.
24-e. A papírformát igazolva, 3-1-re legyőzte a Videoton FC a Haladást, és a bajnoki tabella tetejére ugrott.
28-a. Alves gólja hozta a győzelmet a hajrában, a 7. fordulóból elhalasztott mérkőzésen a Videoton 2-1-re győzött Zalaegerszegen.
29-e. A gólokat "futószalagon" termelő Andre Alves nem csak 1/1-es gólátlaggal áll a góllövőlista élén, de vezeti a liga "kanadai táblázatát" is. Andre példáját követve, hat utánpótlás-játékosunk is tartja az 1/1-es gólátlagot!

A bajnoki címért játszhatnak
2011. December 31.
Az aranyérmet célozza meg a Videoton FC-Puskás Akadémia U19, mely a téli szünetben 2. helyen áll az U19 Kiemelt Bajnokságban.
Máté János: "A foci az életem"
2011. December 30.
AZ NB II mesterlövésze 2008-ban mutatkozott be az U19-es válogatottban, 2009-ben pedig az NB I-ben. Távlati terve, hogy Németországban szerepelhessen.
Bajai halászlé San Franciscoban
2011. December 29.
Disztl Péter, csapatunk kapusedzője az USA-ban töltötte a karácsonyt.
Csapatként léptek előre
2011. December 29.
A Videoton FC-Puskás Akadémia U17 meccsenként három gólt lőve végzett az őszi tabella negyedik helyén.
Klubunk egyik legsikeresebb évétől búcsúzunk (II.)
2010. December 30.
Négyrészes, évbúcsúztató sorozatunkban az óév legfontosabb eseményeit elevenítjük fel.
Klubunk egyik legsikeresebb évétől búcsúzunk (I.)
2010. December 29.
Négyrészes, évbúcsúztató sorozatunkban az óév legfontosabb eseményeit elevenítjük fel.



















