FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2010. November 17. Szerda, 15:51 - fehervarfc.hu / Wéninger Ákos
U21 - Döntetlen a szlovákok ellen

Gosztonyi András végigjátszotta az olimpiai válogatott tatabányai mérkőzését.

Magyar mezőnyfölénnyel és két, a kaput elkerülő Gosztonyi-, illetve Simon-lövéssel telt el az első tíz perc Tatabányán. Az újjáalakulóban lévő U21-es válogatott szlovákok elleni találkozóját - alighanem a kissé szokatlan időpont miatt is - kissé gyérebb érdeklődés követte, de üdítő látványt nyújtott a meccsre kilátogató több tucat kisgyerek.

A 20. percben aztán az addigi legnagyobb lehetőség a szlovákok előtt adódott, de Kiss 23-24 méteres, szabadrúgásból eleresztett lövését remek vetődéssel hárította Gulácsi. Ettől kezdve - mintha jelzés lett volna - inkább a vendégek akarata érvényesült, főleg a csapatkapitány Kiss volt elemében, akit egy alkalommal mintha "gyanús" körülmények között választottunk volna el a labdától a tizenhatoson belül. A sok pontatlanságot, kevés helyzetet, de még egy veszélyes Kovács-lövést is hozó első játékrész 0-0-val zárult.

A szünetben öt helyen változtattak az edzők, a magyar válogatott kettőt, a szlovákok hármat cseréltek. A cserebere sem változtatott sokat a játék képén, továbbra sem forogtak sokat veszélyben a kapuk, a mezőnyben gyúrták egymást a csapatok. Egészen az 53. percig! Ekkor Simon Ádám egy lekészített labdát rúgott meg irgalmatlanul, de lövése irgalmatlan erővel a felsőlécet döngette meg – a labda pechünkre nem befelé, hanem kifelé pattant.

Aztán, mint kiderült, ez a lécrepesztő momentum volt a második játékrész legemlékezetesebb történése – leszámítva Gosztonyi kaput elkerülő, veszélyes szabadrúgását és a szlovákok Fiola-hiba utáni lehetőségét az utolsó pillanatokban –, a nagy birkózást, de kevés helyzetet és igazi futballt hozó 90 percet követően 0-0-ra végeztek a felek.

(pepsifoci.hu)

Kapcsolódó cikkek
Gosztonyi nem elégedett az U21-es válogatott teljesítményével
2010. November 17.
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek