Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A hazai szurkolók és vezetők is egyetértettek abban, hogy a hazai csapat az ősz legjobb játékát nyújtotta a Vidi II ellen.
Az ősz NB II-es rangadóját rendezték szombaton délután Gyirmóton. A hazaiak évek óta kopogtatnak az NB I ajtaján, eddig azonban nem sikerült a bravúr, volt hogy a zöld asztalnál dőlt el, hogy a bajnoki címet szerző Gyirmót nem indulhat a legmagasabb osztályban, de olyan is volt, hogy az utolsó fordulóban veszítette el a bajnoki címet a Győr-Moson-Sopron megyei csapat. Természetesen idén is a feljutás a cél, de arra kevesen gondoltak volna szezon elején, hogy a Vidi II és a Baja lesz a Gyirmótiak közvetlen vetélytársa. (A Vidi II természetesen egy esetleges NB II-es bajnoki cím esetén sem juthat fel az első osztályba.) A mérkőzés előtt aztán jött a meglepő eredményről a hír, miszerint az eddig szárnyaló Bajai SE hazai pályán kapott ki, az év eleji célokhoz képest szerényen szereplő Tatabányától.
Ezen a délutánon a Gyirmót a játék minden elemében felülmúlta a piros-kékeket és a Vidi II játékosainak bizonytalanságait kegyetlenül kihasználták a kék-sárgák.
Természetesen nem történt katasztrófa, ez volt a szezon második veresége. Pénteken kora délután Felcsúton játssza a Vidi II utolsó őszi meccsét, az ellenfél a BKV lesz. Bízunk benne, hogy a srácok győzelemmel búcsúznak az őszi szezontól és megszerzik a 3 bajnoki pontot az idei év utolsó tétmérkőzésén az NB II-ben.
Hartyáni Gábor: Gratulálok a Gyirmótnak, megérdemelten nyertek. A gólarányt ugyanakkor túlzottnak tartom, nem volt 4 gól különbség a két csapat között. Ahhoz azonban nem fér kétség, hogy a jobbik együttes szerezte meg a 3 pontot. A BKV ellen szeretnénk javítani és szépen befejezni az őszi szezont. |
||
![](_files/news/small/10397.jpg)
A Videoton FC-Puskás Akadémia U16 5-3-ra, a 18 esztendősök pedig 6-1-re nyertek a DVSC korosztályos csapatai ellen.
![](_files/news/small/10378.jpg)
A Videoton FC U15 7-0-ra nyert a Pápai ELC ellen, míg a 13 esztendősök számára egy gól is elég volt a sikerhez.
![](_files/news/small/10219.jpg)
Az U16-os bajnokságban is nyolc gólt hozott a Vidi és az FTC találkozója, ezúttal azonban döntetlen született.
![](_files/news/small/10172.jpg)
Az U16 és U18 jó játékkal győzte le a Zalaegerszeget, remek alaphangot adva az OTP Bank Liga pénteki mérkőzésének.
![](_files/news/small/10159.jpg)
A Videoton FC-Puskás Akadémia U17 gólgazdag meccsen 6-3-ra nyert a Nyírsuli ellen, míg az U19 2-0-ás sikert aratott.
![](_files/news/small/8087.jpg)
NB II-es csapatunk, hat NB I-es kerettaggal megerősítve, délután 16 órakor lép pályára az élvonalba vágyó Gyirmót otthonában.