Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Kecskemét elleni, szombati mérkőzésünket Bede Ferenc dirigálja majd. Segítői Butkai Zsolt és Medovarszki János lesznek.
![]() |
||
Bede, az MTK elleni mérkőzésünket vezette eddig ebben a szezonban. | ||
A Szolnokon született Bede Ferenc, október 16-án ünnepelte 45. születésnapját. A játékvezetői vizsgát, 1985-ben a Budapesti Labdarúgó Szövetség (BLSZ) XIV. kerületi Játékvezető Bizottsága előtt tette le. A jelenlegi hazai bírói keret legrutinosabb tagja 1992-ben lett országos NB II-es játékvezető, 1993-ban, a BVSC – Debrecen (1-2) bajnoki mérkőzéssel debütált az NB I-ben. Tizenhét esztendeje vezet mérkőzéseket az élvonalban, 2008 májusában beállította Puhl Sándor mérkőzésvezetési csúcsszámát (225 NB I-es bajnoki mérkőzés). A 2002-2003-as és a 2007-2008-as bajnoki években az MLSZ JB ellenőreinek osztályzatai alapján az Év Játékvezetője lett.
Ebben a szezonban eddig egy alkalommal, az MTK-Vidi mérkőzésen működött közre a mi mérkőzésünkön.

Amikor bünetőt ítéltek ellenünk, felesége azt mondta, megráncigálták az oroszlán bajszát.

Köszönjük szurkolóink odaadó támogatását!

Zsinórban hatodik meccsén betaláló brazil támadónk megdöntötte Szabó József és Burcsa Győző közel 30 éve fennálló rekordját.

dr. Mezey György örömét ma semmi sem rontotta el.

Ahogy bő egy éve, ezúttal is gólgazdag meccsen nyert a Vidi (4-2) a KTE ellen. Keresse a részleteket online tudósításunkban!

Ha minden helyzetben dominálunk és a saját játékunkat játszuk, sikeresek leszünk szombaton.