hu en
2010. Október 13. 09:56
Vezetőedzőnk szerint minden válogatott játékosunk helytállt tegnap

Elek Ákos fantasztikus szólója, majd gólpassza, győzelmet hozott a válogatottnak.

Fotó: Action Images

- Mindannyian nagyon boldogok vagyunk, mert nem csak értékes győzelmet aratott a magyar válogatott a finnek ellen, de mindemellett a játékosainknak oroszlánrésze volt a sikerben - mondta vezetőedzőnk, dr. Mezey György a tegnapi Eb-selejtező kapcsán. - A Videoton FC számára tehát ez kettős öröm. Az alakulóban lévő nemzeti tizenegy, amelyet nyilván még sokat "pofoznak" majd, a második félidőben olyan arcot mutatott, amely már mérvadó lehet nemzetközi szinten, s amelyre lehet építeni. Kisebb-nagyobb szerkezeti problémák adódtak ugyan, de ezt Egervári Sándor megfelelően korrigálta. Parádés két gólt rúgtunk. Elek Ákosnak pedig csak köszönettel tartozik mindenki, hiszen hatalmas bátorságra vall, amit a 94. percben végrehajtott: meglátta és felvállalta a feladatot, fantasztikus szólót levágva. Persze az egész akció úgy vált teljessé, hogy Dzsudzsák végül gólra váltotta. Azt gondolom, ez a győzelem mindenkinek nagy örömöt okozott Magyarországon, aki szereti a futballt. Mindannyian valami mást látunk ebben a közösségben, amelynek azért még tovább kell tisztulnia, de már most látható, hogy egy más világ az, amely kezd épülni a válogatottban.

Az U21-es válogatottból ma visszatért Gosztonyi kapcsán vezetőedzőnk megjegyezte, Andrásra nagy feladat vár most itthon, hiszen a hétvégére alaposan fel kell készüljön: Nagy Dani kiesésével neki kell átvennie a szerepet a középpályán a Paks elleni bajnokin. Végül, de nem utolsósorban dr. Mezey György szót ejtett a montenegrói válogatottban - amely tegnap gólnélküli döntetlent játszott az angolok elleni eb-selejtezőn - védő kapsunkról, Mladen Bozsovicsról is: "A meccset én is megnéztem, s kíváncsian vártam. Az angol válogatott ugyanazt mutatta tegnap este is, mint amit hosszú évtizedek óta produkál. Húsz percenként van egy-egy veszélyes kapu elé érkezésük, de nem tudják állandó nyomás alatt tartani az ellenfelet. Ebben a helyzetben nincs könnyű dolga a kapusnak. Ha ugyanis állandóan védenie kell, akkor ritmusban, mozgásban van. Ha viszont csak húsz percenként kell egyszer megmozdulni, akkor viszont topon lenni, az nehéz feladat. Bozsovics ezt rendkívül jól megoldotta. Nagyon várom, hogy úgy játszon le nálunk is egy meccset, hogy nem kap gólt!

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek