Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A San Marino elleni, pénteki Eb-selejtezőn pörgős játékot és három pontot váró középpályás, Telkiben nyilatkozott honlapunknak.
- A pápai mérkőzés óta eltelt néhány nap, nyilván megnyugodtak már a kedélyek. Több nap távlatából hogyan értékeled a kiállításodat, illetve a mérkőzésen történteket?
+ Nehezen dolgoztam fel, mivel úgy éreztem, a második félidőben számtalan igazságtalanság történt a csapattal. Olyan volt, mintha 14 a 11 ellen játszottunk volna. Abban a pillanatban, hogy átléptük a félpályát, mindig volt valami, amit a játékvezető befújt. Esélyünk sem volt arra, hogy eljussunk a hazai kapuig. Ezt a játékrészt nem is tudom értékelni, nem tudom azt mondani, hogy jól, vagy rosszul játszottunk, mert nem hagytak minket játszani. Pozitív hozadéka azért van ennek a mérkőzésnek is: már Zalaegerszegen, de aztán Pápán is úgy érzeztem, a csapatot mindezek csak még jobban összekovácsolják. Jó, hogy ilyen meccseket is meg tudunk nyerni! A második sárga lapom és a kiállítás egyébként jogos volt, bár hozzáteszem, nem szándékosan léptem rá a pápai játékosra, nem az volt a célom, hogy megrúgjam az ellenfelet - egy labdára léptem oda keményen, de egy ütemet késtem, ez tény. A késésnek azonban az is oka volt, hogy előtte velem szemben követtek el szabálytalanságot. Szó sem volt semmilyen törlesztésről, bár lehet, hogy kívülről annak látszott, főleg azért mert az ellenem elkövetett faultot a játékvezető nem fújta be. Pályafutásom alatt egyébként most állítottak ki először, még ifis koromban sem küldtek le a pályáról soha. Tanultam az esetből, megígérhetem, hogy ezután sem lesz rám jellemző az ilyen.
- Megtörheti-e a csapat lendületét, hogy a hétvégén nincs bajnoki forduló?
+ Nem gondolom. A legutóbbi válogatott szünetben egy vereség után kellett a csapatnak felkészülnie a továbbiakra, most viszont négy győzelem után vagyunk. Az tény, hogy én személy szerint jobban szeretem a sorozatmérkőzéseket, kifejezettem élveztem, hogy másfél hét alatt három meccset is játszottunk.
- Beszéljünk egy kicsit a válogatottról. A San Marino ellen mindenki várja a három pontot...
+ Igen, nyilván én is ezt várom, de mindezt pörgős, jó játék mellett. Természetesen a legfontosabb a három pont begyűjtése, amit megtettünk Moldova ellen is, de még egyszer hangsúlyoznám, én a magam részéről az utolsó mérkőzésen mutatottnál többet várok a csapattól: jobb játékot, a mérkőzés irányítását és gólokat.
- Milyen a hangulat Telkiben, túlestetek-e azon a beszélgetésen, amelyet Egervári Sándor ígért a Huszti-levél kapcsán?
+ Igen, megvolt a beszélgetés. A szövetségi kapitány kivesézte a levelet, elmondta a véleményét mindarról, amit Huszti Szabolcs papírra vetett. Minket is megkérdeztek, de igazából szerintem senki nem akart már ezzel a kérdéssel foglalkozni, így nem voltak megjegyzések a mi részünkről. Gera Zoli mondta el, jó, hogy ez a probléma mindjárt a közös munka elején kijött és túl vagyunk rajta, valamint annak a véleményének is hangott adott, hogy összességében az egész történetből akár jól is kijöhetünk.
- Térjünk vissza a Vidihez: az öcséd, aki a Videoton-Puskás Akadémia U19-es csapatában játszik, mostanság csak úgy ontja a gólokat...
+ Ennek én is örülök. Utoljára az MTK elleni kupameccsen láttam játszani, akkor a Vidi II-ben kapott lehetőséget. Úgy látom, jól megy neki, remélem, a közeljövőben rendszeresen számítanak rá a második csapatnál is. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy előbb-utóbb együtt is játszhatunk NB I-es mérkőzésen. Magas, erős, masszív gyerek, elég jól is fejel, jól tartja meg a labdákat, ráadásul, a legutóbbi négy meccsen nyolc gólt lőtt, tehát gólérzékeny és elég jó százalékban használja ki a helyzeteit.
- Szoktatok fociról beszélgetni otthon is?
+ Rendszerint kijár a mi mérkőzéseinkre, ha éppen nem ütközik az övékével. Ha akad rá lehetőség - és mivel közel van hozzám, viszonylag sokat találkozunk - ki is beszéljük az aktuális összecsapásokat. Annak kapcsán is beszélgettünk, hogy meghívták az U19-es válogatottba, de végül a szűkítés áldozata lett. Mondtam neki, nem ifiben kell válogatottnak lenni. Én is csak kétszer kaptam meg ezt a lehetőséget 14 és 20 éves korom között, és most mégis itt vagyok a "nagyok" között. Nem az a lényeg, hogy fiatalabb korában hányszor öltheti magára az ember a címeres mezt. Rengeteg olyan játékos van, aki az előbb említett időszakban sokszoros válogatott volt, felnőtt korára pedig éppen megüti az NB II-es szintet. Nem a korosztályos válogatottságok száma a mérvadó. A lényeg, hogy továbbra is tisztességesen, lelkiismeretesen dolgozzon, rúgja a gólokat, mert hosszú távon meglesz ennek az eredménye. Amúgy, ha nem találkozunk és a hétvégén csörög a telefonom, tudom, hogy azért hív, mert jól ment neki a játék. Többnyire ugyanis csak olyankor hív... Az elmúlt hétvégén otthon voltam Bánrévén, és amikor láttam, az öcsém keres telefonon, mielőtt felvettem, mondtam édesapámnak, minimum két gólt rúgott a Bence Pakson. Arra még én sem számítottam, hogy 4-0-ra nyertek és mind a négy találat az ő nevéhez fűződik! Egyébként télen, amikor hosszabb a szabadság, együtt járunk futsalozni, van Bánrévén egy jó kis csapatunk. Igaz ugyan, sosem játszunk együtt. Túl erősek lennénk...
![](_files/news/small/10234.jpg)
A Magyar Kupa 4. fordulójában az NB II egyik éllovasához látogatunk, ahol számtalan régi ismerősünkkel találkozhatunk.
![](_files/news/small/10232.jpg)
Egyesületünk tornájának nyitónapján Székesfehérvár általános iskoláinak első osztályos tanulói léptek pályára.
![](_files/news/small/7774.jpg)
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága dr. Mezey Györgyöt két, Elek Ákost egy mérkőzésről tiltotta el.
![](_files/news/small/7766.jpg)
Ponczók, Ízing és Szolnoki is meghívót kapott az U19-es edzőtáborba és az október végi Eb-selejtező mérkőzésekre.
![](_files/news/small/7762.jpg)
Támadónk mesternégyesével magabiztosan nyert idegenben a Vidi U19, mely továbbra is 100%-os a szezonban.
![](_files/news/small/7746.jpg)
Nehéz, nagyon nehéz mérkőzésen nyert a Videoton Pápán.