hu en
2010. Szeptember 07. 06:03  -  Németh Zoltán
U15: Pisont István számít tehetségeinkre

Három játékosunk teljesítménye is elnyerte a korosztályos válogatott edzőjének tetszését a 3-3-ra végződő győri bajnokin.

A Videoton FC az U15 Kiemelt Bajnokság 4. fordulójának rangadóján 3-3-as döntetlent játszott a Győri ETO vendégeként. A találkozót a helyszínen tekintette meg a korosztályos válogatott szövetségi edzője, Pisont István (képünkön a felnőtt válogatott szövetségi kapitányával, Egervári Sándorral látható), aki elégedetten nyugtázta a nemzeti csapatnál figyelembe vett Videoton játékosok teljesítményét.
- Nagyon jó meccset játszott a két csapat, jó döntés volt a győri bajnokit a helyszínen megtekinteni - árulta el honlapunk érdeklődésére Pisont István -. Az ETO főleg támadásban csillantotta meg tehetségét, míg a Videotonnál a masszív védekezésből indított kontrajáték okozott számomra kellemes meglepetést. Nem titok, a fehérvári csapatból elsősorban a védő Spandler Csaba és a Győrben is eredményes támadó, Sejben Viktor pályázik jó eséllyel a válogatottságra. Ugyanakkor el kell mondanom, kellemes színfoltja volt a mérkőzésnak Jakab Attila teljesítménye. A fiatal Vidi-játékos nagyon jó adottságokkal rendelkezik, gyors és technikás középpályás, azonban neki még fizikálisan fejlődnie kell, az ő ideje jövőre jöhet el. Összességében egy roppant tehetséges társaság a Videoton U15, melyen érződik Müller Csaba edző eredményes munkája.

     
   
  A Videoton FC U15 válogatottjai lehetnek: Jakab Attila, Sejben Viktor, Spandler Csaba  
     

Pisont István kérdésünkre elárulta, hogy az 1996-os születésű játékosokra idén vár még edzőtábor.
- Október 18-21. között Szlovákiában lesz egy összetartás, ahol két mérkőzést játszunk a házigazda válogatottjával. Ide a bajnokságban kiemelkedően teljesítő játékosok jöhetnek, a kapu természetesen a tehetséges fehérvári fiatalok előtt is nyitva áll!
 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek