Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A triplázó Sejben Viktor vezetésével 4-0-ra nyert a Vidi U15 az Airnergy FC ellen, és ezzel dobogóra lépett a bajnokságban.
Az U15 Kiemelt Bajnokság 7. fordulójából elmaradt találkozó első félidejében is a Videoton FC irányított, ám Müller Csaba tanítványai ekkor még nem tudták feltörni a jól záró fővárosi reteszt. A rangadónak ígérkező, ám a végére felettébb sima hazai sikert hozó derbi kulcsmomentumát a második félidő rajtja hozta. A vendégek kezdték a játékot, hátragurított labdájuk azonban pontatlannak bizonyult, Sejben (képünkön) lecsapott rá, kicselezett két védőt, majd a hálóba bombázott. A vezető találat felszabadította csapatunkat, mely hatalmas nyomás alá helyezte a budapesti utánpótlás-nevelő klub korosztályos gárdájának kapuját. Ez meg is hozta az eredményt, előbb Véninger növelte az előnyt, majd jött Sejben, aki két remek kiugratást is magabiztosan értékesített. A második félidőben a korosztályához képest kiemelkedő iramot diktáló Vidi U15 lesöpörte ellenfelét, a 4-0 arányú sikerrel a csapat fellépett az országos bajnokság dobogójának harmadik fokára, szép meglepetést okozva ezzel a születésnapját csütörtökön ünneplő edző, Müller Csaba számára.
Müller Csaba, a Videoton FC U15 edzője: Az első félidőben megalapoztuk, a másodikban besöpörtük a győzelmet, ráadásul olyan csapatjátékkal, melyet régen láttam már a fiúktól. Tökéletesen kezdtünk a szünet után, az első gólunkat követően már nem volt kérdéses, hogy mely csapat lesz a jobb ezen a délutánon. Köszönöm a fiúknak a teljesítményüket, szép születésnapi ajándékkal leptek meg! | ||
![](_files/news/small/10244.jpg)
Az általános iskolák második osztályai számára kiírt Videoton FC Kupát a felsővárosi diákok nyerték meg.
![](_files/news/small/10232.jpg)
Egyesületünk tornájának nyitónapján Székesfehérvár általános iskoláinak első osztályos tanulói léptek pályára.
![](_files/news/small/10224.jpg)
Egyesületünk tornáján a város általános iskoláinak csapatai találkoznak egymással.
![](_files/news/small/10211.jpg)
A Videoton FC U15 sikerrel vette a Nike Kupa első selejtezőjét, csapatunk csoportmásodikként jutott tovább.
![](_files/news/small/7731.jpg)
Pazar, 1/1-es gólátlaggal büszkélkedő brazil támadónk mellett hat utánpótlás játékosunk érte el eddig a meccsenkénti egyes gólátlagot.
![](_files/news/small/7535.jpg)
Három játékosunk teljesítménye is elnyerte a korosztályos válogatott edzőjének tetszését a 3-3-ra végződő győri bajnokin.