Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Még pályára sem lépett a NAC Breda színeiben Horváth Gábor, máris remek véleménnyel vannak róla a holland klubnál.
Az átigazolási szezon hajrájában egy évre kölcsönvett bekket Patrick Zwaanswijkhoz, a nyáron távozott közönségkedvenchez hasonlítják, Jeffrey van As technikai igazgató pedig az egyik helyi lapnak elmondta, már két éve figyelemmel követték a Vidi védőjét.
Horváth a hét elején írt alá egyéves kölcsönszerződést a Bredához, ahol Fehér Csaba személyében magyar csapattársa is lesz. A klubnál egyébként is jó véleménnyel vannak honfitársainkról, Jeffrey van As technikai igazgató szerint Horváthtól is hasonló dolgokat várhatnak, mint Fehértől, vagy korábban Pető Tamástól és Babos Gábortól.
– Sajnos némi félreértés akadt a papíroknál a kisbetűs részben, de szerencsére megszületett az egyezség. Horváth azonnal bevethető, ő olyan típus, mint Patrick Zwaanswijk volt: kiválóan fejel, és nagyon labdabiztos. Több kollégánk is látta már játszani. A mentalitása hasonló, mint azoké a magyaroké, akik eddig nálunk játszottak. Már két éve követtük őt figyelemmel – fogalmazott van As a De Stem című lapnak.
(forrás: www.pepsifoci.hu)
Saját nevelésű védőnk 2 + 1 éves szerződést írt alá kedden délután a holland ADO Den Haag csapatával.
A pénteki Szuperkupa-győzelem után a két fiatal labdarúgó történelmet írt, ők ugyanis minden idők legeredményesebb Vidi-játékosai.
Bredából hazatérő védőnk szerint van esély arra, hogy újra Hollandiában futballozzon, de később szívesen öltené magára a Vidi mezét.
Horváth Gábor a törökországi edzőtáborból hazafelé tartva elmesélte, négy és fél éves szerződést kínál neki klubja.
Ezentúl a 17-es számot viseli a hátán a Fehérvárról Hollandiába távozott védő.
Polonkai jól van, Andicsnak kifordult a bokája, Horváth nem akart kockáztatni.