fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2011. January 16. Sunday, 11:21 - fehervarfc.hu /
Kisperát 2015 nyaráig szerződtetné a Breda

Horváth Gábor a törökországi edzőtáborból hazafelé tartva elmesélte, négy és fél éves szerződést kínál neki klubja.

Lassan fél éve, hogy Horváth Gábor „belekóstolt” a légiós életbe. Klubunk fiatalon ikonná vált védője augusztusban még játszott néhány bajnoki mérkőzésen, majd az átigazolási időszak hajrájában Bredába szerződött. Első féléve remekül sikerült a holland élvonalban – bár kisebb sérülés is hátráltatta, hamar alapemberré vált. Jó játéka alapján nem lehetett kétséges, hogy az egyelőre kölcsönjátékosként futballozó Kisperát a NAC meg akarja vásárolni. Az új szerződése megkötésére készülő védővel „útközben”, éppen Törökországból Hollandiába tartva beszélgettünk.
- Látok némi szimbolikát abban, hogy éppen útközben beszélgetünk. Mintha te magad is éppen útközben lennél az álmaid megvalósítása felé. De, mindenképpen jó úton.
+ Nincs okom panaszra, nagyon jól érzem magam a Bredában. Azt gondolom, hogy a sérülésem ellenére is sikeres ősz van mögöttem, sikerült olyan teljesítménnyel elfogadtatnom magam, amely alapot nyújt a jó folytatáshoz. Várom már az újabb meccseket, és a jó hangulatomhoz, állapotomhoz sokat hozzátettek az otthon töltött napok. Találkozhattam a szeretteimmel, feltöltődtem. Bármerre mentem, éreztem a szeretetet, és ez nagyon sokat jelent. Jó volt újra Vidi-mezben játszani (a VOK-ban a 2006-os MK-győztes csapat gálameccsén – a szerk.), mondanom sem kell számomra a Videoton mindig „a” klub marad.
- Lassan olyan rutinos törökországi utazónak számítasz, mint Mikes Kelemen.
+ Valóban a Vidivel is többször készültünk itt, még Csertői Auréllal és Marijan Vlakkal is – velük éppen itt Belekben -, majd tavaly, dr. Mezey Györggyel. Most nagyon szép volt az idő, jók a pályák, így ideális körülmények között dolgozhattunk. Egy meccset játszottunk, a BL-csoportkörös, a Manchester Uniteddel, a Valenciával és a Rangersszel azonos kvartettbe került Bursaspor ellen. Csak 2-1-re kaptunk ki, úgy, hogy végig pariban voltunk. Szerintem, ha nem sima felkészülési meccs, hanem „éles”, ha jobban koncentrálnak a csatárok a támadások befejezésénél, akár nyerhettünk is volna. De, most nem ez számít, a vezetők is elégedettek voltak.
- Rutinos (edző)táborozóként van összehasonlítási alapod, mi a különbség a magyar, illetve a holland csapatok felkészülése között.
+ Az elvégzett munka hasonló. De van azért különbség is bőven, ami elsősorban abból adódik, hogy itt csak kéthetes leállás volt, Magyarországon meg irdatlan hosszú a téli szünet. Miután Karácsony előtt még kupameccsünk lett volna, és kedden már tétmeccset játszunk, nem a fizikai felkészülésen volt a hangsúly. Példa az is, hogy Törökországban csak egy mecset játszottunk, míg a hazai csapatokkal – az edzőtábor hosszához igazodva – akár három, öt mérkőzés is volt a programban. Még az is az elmúlt napok krónikájához tartozik, hogy a vezetők egyenként beszélgettek minden játékossal, volt időnk arra, hogy jobban odafigyeljünk egymásra.
- Veled milyen nyelven beszélgetnek a vezetők, illetve a csapattársak?
+ Miután fontos dolgokról is tárgyaltunk, Fehér Csabi volt a tolmács, ő fordított. De, folyamatosan dicsérnek a többiek, hogy milyen jól beszélek már hollandul. Ennek itt nagy jelentősége van, annak ellenére, hogy angolul szinte minden holland beszél, elvárják, hogy a klub „anyanyelvén” kommunikáljak. Persze nem csak tőlem, ez minden külföldi számára „kötelező”.
- Hadd firtassuk, veled milyen fontos dolgokról egyeztetett a klub!
+ Érzem a kérdésben, mire vagy kíváncsi: igen, az új szerződés a legfontosabb téma. A NAC Breda meg kíván vásárolni, és négy és fél éves, azaz 2015. június 30-ig szóló szerződést ajánl. Örülök a lehetőségnek, kicsit az elmúlt félév elismerésének is tartom, de még egyeztetünk, nem állapodtunk meg minden részletkérdésben.
- Hamarosan visszaértek Bredába. Hogy alakul a következő napok, hetek programja?
+ A hétvégén a belga Sint Truiden ellen játszunk felkészülési meccset, majd keddtől már „élesben” megy minden. Tizennyolcadikán a másodosztályú Telstar elleni, Karácsony előtt elmaradt kupameccset pótoljuk, szombaton pedig Babos Gabi csapatával, a NEC-szel játszunk, az már bajnoki. 30-án fontos meccsel zárjuk a januárt, az Ajax jön majd Bredába. Érdekes, hogy, ha továbbjutunk a kupában a Telstar ellen, ott is az Ajax a következő ellenfél.
 

Related news
Gabor Horvath trains with Videoton FC ahead of the new season
2013. May 23.
Gabor Horvath moves to Den Haag
2011. August 30.
Breda draw away against Vitesse
2010. September 19.
Gabor Horvath makes his debut for Breda
2010. September 13.
Gabor Horvath picks up the Jozsef Bozsik award
2010. September 04.
Gabor Horvath will wear the number 17 shirt
2010. September 01.
OFFICIAL: Gabor Horvath joins NAC Breda on loan
2010. August 31.
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek