hu en
2010. Május 17. 12:38
Erwin Koeman Nagy Danit is kipróbálja

Szélvészgyors támadónk alig akart hinni a szemének, amikor kézbe vette a meghívót.

Horváth Gábor mellett még egy Videoton játékos lesz a bajnokság utáni két válogatott meccsre, a Németország, majd Hollandia elleni találkozókra készülő válogatottban. Erwin Koeman szövetségi edző számít Nagy Danira is, jobb oldali támadónk újoncként lesz a válogatott keret tagja.

- Nagyon örültem a meghívásnak, régi vágyam teljesült ezzel - mondta fentiek kapcsán honlapunkak a középpályás. - Amióta a kezembe vettem a faxot, öt percenként nézegetem, hihetetlennek tűnik, hogy az én nevem szerepel rajta! Már beszéltem a válogatott igazgatójával, Szekeres Tamással is, nagyon várom az összetartást és a mérkőzéseket. Ugyanakkor nem titkolom, kicsit meglepett, hogy pont most kapok lehetőséget, hiszen úgy érzem, a sérülésem óta nem ugyanaz vagyok, mint az ősszel. Teljesen egyértelmű azonban, ha pályára léphetek, a maximumot nyújtom majd.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek