Hosszú, nyolc hónapos, 2009. augusztus 28-a, a Zalaegerszeg elleni mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatunkat szakította meg az MTK. Csapatunk ezúttal nem játszott jól, a támadók – az egyébként nem túl sok – kiélezett szituációban rossz döntéseket hoztak, de az akarásra, az elszántságra nem lehetett panasz.
Pedig, ismét „bekezdett” a Vidi, Alves előtt szinte az első percben lehetőség nyílt, majd nem sokkal később Nemanja Nikolics került helyzetbe. A gyors attakot azonban ezúttal nem kísérte gól úgy, mint Kaposváron, nem tudott a Videoton előnyhöz jutni. Sőt, egy tulajdonképpen ártatlan szituációból, a játék addigi képéből egyáltalán nem következően, előnybe került az MTK: Szatmári a Sebőkről kipörgő labdát pöckölte a hálóba.
Csapatunknak esélye volt még a szünet előtt az egyenlítésre, ám Andre Alves elpuskázta a meccs legnagyobb Vidi-helyzetét, 10 méterről vágta a kapu fölé a labdát.
A második félidőben dr. Mezey György egymás után használta ki cserelehetőségeit, pályára küldte Polonkait, majd Sitkut és Lencsét is, hogy erősítse a támadójátékot, ám fura, de igaz: a legtöbbször Lipták Zoltán veszélyeztette druszája, Szatmári kapus kapuját.
Gólt azonban nem sikerült szerezni, a Videoton egymás után a második hazai mérkőzésén nem tudta feltörni a jól védekező ellenfél reteszét, játékosaink a Ferencváros után az MTK ellen sem szereztek gólt.
Így, a Debrecen a tavasz mérkőzése, a pénteki rangadó előtt lépéselőnybe került, de hátha sikerül a hátrányból erényt kovácsolni, kisebb mentális teherrel jobban futballozni. Fehérváron mindenki ismeri a szurkolók egyik legfontosabb jelszavát: „Soha ne add fel!”

A részletekért olvassa el online tudósításunkat.