Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Az MTK mestere a két legutóbbi kudarc után, ma elégedett volt csapata teljesítményével.
- Két peches mérkőzés után nagyon fontos, hogy a Videoton ellen nyerni tudott a csapat. A mérkőzésnek voltak olyan szakaszai, amikor a Fehérvár uralta a játékot, de ezeket megúsztuk gól nélkül. Jól küzdöttek a játékosaim és végül sikerült begyűjtenünk a három pontot. Az igyekezetre tehát nem lehet panaszom, bár megmondom őszintén, az elmúlt két hét után arra számítottam, ma is adódhatnak zűrök. Sok problémával küzdöttünk ebben az évben. A játékosállományunk szerintem jobb, mint amit a csapat a bajnoksgában eddig mutatott. Különféle sérülések miatt rendszeresen kénytelenek voltunk nélkülözni öt-hat meghatározó embert, ma is volt három hiányzónk. Ha kicsit szerencsésebbek vagyunk ezen a téren, jobb eredményeket is elérhettünk volna. A tabellán ott állunk, ahol állunk, ezzel nem érdemes foglalkozni. Négy mérkőzés vár még ránk a bajnokság véghajrájában, köztük két igen nehéz, az Újpest és a Győr ellen.

Mentális probléma, fizikai fáradtság, vagy valami más? Mi lehet az MTK elleni vereség oka? Honlapunk megkérdezte a csapatkapitányt.

A Videoton-MTK bajnoki mérkőzés előtt barátságos meccset játszott a VBKE az MTK Barátikör ellen.

Vezetőedzőnk a nyolc-tíz emberrel felállt MTK-s védekezésben látja a sikertelenség egyik okát.

A Soproni Liga 26. fordulójában az MTK 1-0-ra győzött a Sóstói Stadionban.

A Videoton - MTK bajnoki mérkőzés előtt a két csapat szurkolói mérkőznek meg egymással nagypályán, a Bregyóban.

Dr. Mezey György egyelőre még nem hirdetett keretet sem.