hu en
2010. Április 28. 18:53  -  Wéninger Ákos
Négy góllal nyert a Vidi II a maláj junior-válogatott ellen

A "meccs jó híre" hogy három korábbi sérült, Varga, Soós és Kocsis Dávid jó játékkal tért vissza.

Videoton FC II (első félidő): Halasi – Papizsnaszkij, Papucsek, Kocsis G., Varga - Rása, Móri, Ponczók, Fejes - Alison, Babos.

Nem kis meglepetésre, a hosszú időt sérülés miatt kihagyó Varga Róbert a kezdőcsapatban kapott helyet a védelem bal oldalán. Már a mérkőzés első perceiben lehetett látni, hogy a Vidi II ellenfele technikás fiatalokból áll, ugyanakkor még nem rendelkeznek annyi rutinnal, mint a Vidi II játékosai. Ennek is köszönhető, hogy a lesre játszó vendégek védelmi hibáját 10 perc alatt kétszer is kihasználták a piros-kék mezes hazaiak az első félidőben. Előbb Babos harciassága ért gólt, majd nem sokkal később Alison előtt adódott ajtó-ablak helyzet, és a brazil támadó 10 méterről nem is hibázott. A vendégek a saját térfelükről még ügyesen hozták át a labdát a hazaiak térfelére, de a Vidi II 16-osa előtt rendre elvesztették a játékszert, nem tudták áttörni a jól záró piros-kék védelmet. Az első félidőben két gólos előnyre tett szert a Vidi II.

Videoton FC II (második félidő): Czirjék – Vaszicsku, Kovács, Varga (Margitics 60’), Sötét - Soós, Gyurcsó, Baracskai - Lelkes, Máté, Kocsis D.

A második félidőre – Varga kivételével – sorcserét hajtott végre Varga István vezetőedző. Pályára lépett hosszú sérülése után Soós János és Kocsis Dávid is. Utóbbi játékos az 50. percben egy szélről érkező beadást 5 méterről lőtt a kapuba, tovább növelve a hazaiak előnyét. A harmadik gól utáni percekben főleg a két 16-os között zajlott a játék. A kissé monotonná váló játékba Máté és Kocsis vitt egy kis színt, ugyanis a 60. percben Máté remek labdával indította Kocsist, aki a kifutó kapus fölött gyönyörűen emelte át a labdát a 16-os környékéről. A negyedik gól után Varga Róbert helyére Margitics Andort küldte pályára Varga István. Az utolsó 30 percben újabb gól már nem esett, a Vidi II magabiztos, jó játékkal győzte le a maláj U-20-as válogatottat.
Varga István a mérkőzés után honlapunknak elmondta, hogy a sérülésből felépült játékosok – Varga, Soós, Kocsis Dávid – jó teljesítményt nyújtottak, Varga és Soós már 100%-os állapotban van, Kocsis Dávid ugyan szerzett két szép gólt, az ő lába még nem teljesen egészséges. Annyi érdekességet még sikerült megtudnunk, hogy a maláj U20-as válogatott idén tavasszal – fél évig – a szlovák másodosztályú bajnokságban szerepel, versenyen kívül.
 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek