Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Újabb megállapodást kötött klubunk Sitku Illéssel.
Sitku Illés ma délután írta alá azt a szerződést, amelynek értelmében újabb egy, plussz egy évre a Videoton játékosa lesz. Eredeti kontraktusa 2010 nyarán járt volna le.
Az esemény kapcsán dr. Mezey György, vezetőedző megjegyezte, Illés jó játékos, akire lehet számítani, mindig szem előtt tartja a csapat érdekeit és mindent megtesz a sikeres szereplés érdekében. Azt sem felejthetjük el, hogy "Béla" az elmúlt években mindig ott volt a házi góllövőlista élén. A Sitkuval megkötött újabb megállapodás azt is kifejezi, hogy a Videoton hálás azoknak a futballistáinak, akik éveken át dolgoztak a fehérvári gárda sikeréért.

Az újdonsült apuka szerint gyönyörű érzés végigélni egy gyermek születését - ezt mondta honlapunknak Illés egyik csapatbéli jó barátja.

Újpestről érkezik a válogatott védő Sóstóra. A megállapodás részeként Sitku Illés - egy évre, kölcsönbe - a lilákhoz kerül.

Két korábbi sérültünk, Sitku Illés és Goran Vujovics a hétvégén az NB II-ben lépett pályára. Hogyan teljesítettek?

Hogyan tekint a Fradiban is megfordult játékosunk a szombati összecsapás elé?

"Sérült-körkép" a csapat orvosával, dr. Kator Miklóssal.

Mint ahogy arról honlapunk tegnap beszámolt, Sitku Illés sérülése nem egészen tisztázott.