FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2010. Február 06. Szombat, 08:16 - fehervarfc.hu /
Vasárnapi ellenfelünk: Shandong Luneng

A lengyel Kielce után kínai ellenfél vár csapatunkra a beleki edzőtáborban, helyi idő szerint vasárnap 15 órakor a kínai Szuperliga negyedik helyezettje, a többek között az 1.FC Köln és a PSV Eindhoven csapataiból erősítő Shandong Luneng lesz Elekék ellenfele.

Kínában naptári éves rendszerben zajlik a bajnokság, a Shandong így új idényre készül Törökországban. A legutóbbi esztendőben negyedik lett a csapat a 16 alakulatot tömörítő Szuperligában, a Shangdong úgy maradt le 3 ponttal a dobogóról, hogy az utolsó fordulóban hazai pályán kapott ki 1-0-ra a hetedik helyezettől. Az érem elmaradt, a nemzetközi kupsaszereplés azonban nem: a Shandong ott van az Ázsiai Bajnokok Ligája (AFC Champions League) mezőnyében. A kínaiak tulajdonképpen erre a sorozatra készülnek Törökországban, február 24-én már csoportmeccset vívnak a Bajnokok Ligája H jelű kvartettjében, ahol a koreai Pohang, az ausztrál Adelaide United és a japán Sanfrecce Hiroshima együtteseievel találkozik. Érdekesség, hogy a Hiroshima gárdája is szerepel a Videoton törökországi ellenfelei között, csapatunk február 11-én játszik a japánokkal.Visszatérve a Shandongra, jó erőkből áll a gárda, 2009-ben még a Bundesligából is igazolni tudott a klub! Az "alany" a libanoni Roda Antar, aki a Hamburg, a Freiburg és a Köln színeiben közel 100 Bundesliga meccen szerepelt. A 30 esztendős középpályás alapembere és egyben egyik legjobbja a kínai csapatnak, tavaly 7 találattal másodikként zárt a házi góllövőlistán (a legjobbnak ebben a műfajban a kínai válogatott csatár, Han Peng bizonyult 9 góllal), és a hírek szerint továbbra is marad a Shandong alkalmazásában. A gárdát horvát szakember, Branko Ivkovic dirigálja, aki igyekszik tovább erősíteni a keretet. Két meghatározó labdatúgó, a venezuelai Alejandro Cichero és a szerb Miljan Mrdakovics ugyan távozott, ám érkezőkben sincs hiány: a Hajduk Kula védője, a szerb Szinisa Radanovics már elkötelezte magát a kínaiakhoz, a Shandong ráadásul hazacsábította a holland PSV-től a Hollandiában kevés lehetőséghez jutó válogatott középpályást, Zsu Hajbint, vagyis egy ambíciózus, nagy terveket szövögető klub lesz a Vidi ellenfele vasárnap délután.

Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek