hu en
2010. Január 25. 13:44
dr. Mezey: Izgalmas mérkőzésre számítok a Slovan ellen

Kedden kora délután a szlovák bajnokság jelenlegi 2. helyezettje, a Slovan Bratislava látogat a Sóstói Stadionba, ahol minden bizonnyal izgalmas, jó mérkőzést vív majd együttesünk ellen.

"Végre egy nemzetközi mérkőzés, már alig várom!" - mondta honlapunknak dr. Mezey György. "Egy nemzetközi téren is nagy tapasztalatokkal rendelkező, jó csapat a Slovan, ezért izgalmas összecsapást várok. Azért is jó, hogy végre egy külföldi együttes ellen játszunk, mert egy kicsit ki tudunk mozdulni a hazai irányzatból. Ami a játékoskeretünket illeti, három embert kénytelenek vagyunk nélkülözni, hiszen Szakály, Elek és Lázár az Olimpiai válogatottal edzőtáborozik. Ez egyfelől büszekség a klubnak, másfelől viszont túlzásnak tartom, hogy - az NB-II-es kerettel készülő Margiticset is beleszámítva - összesen négy játékosunkat "vonták ki a forgalomból" egy hétre a felkészülés kellős közepén."A Slovan elleni mérkőzés holnap délután, 14 órakor kezdődik a Sóstói Stdaion műfüves pályáján.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek