Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A hétfő esti szurkolói ankétról honlapunk élő közvetítéssel jelentkezett. Berzi Sándor a stadion fejlesztéseiről és ennek következményeiről, Dr. Mezey György pedig a távozókról és érkezőkről beszélt hosszasan. De szóba került még az NB II-es csapatunk illetve Dvéri Zsolt is.
18:00Percre pontosan este 18:00-kor kezdődött az ankét, körülbelül 60 érdeklődő van jelen. Az ankét házigazdája - Dénes András – köszöntötte a megjelent szurkolókat, majd átadta a szót a Vidi tulajdonosának, Garancsi Istvánnak, aki elmondta, hogy ez az első olyan ankét amióta itt van, amelyik a legnyugodtabb hangulatban kezdődött. 18:08Berzi Sándor a stadion fejlesztéseivel kapcsolatban elmondta, hogy 2700 új széket szerelnek fel a szektorokba, így 14.300 ülőhely lesz a Sóstói Stadionba. Ennél több ülőhely csak a Fradi és a Győr stadionjában van. Fontos változás, hogy megújítják a beléptetőrendszereket. Tervezik a főlelátóval szembeni büfé korszerűsítését is. A bérlet- és jegyárak változatlanok lesznek. 18:22Dr. Mezey György a szurkolók őszi nagyszerű teljesítményét köszönte meg legelőször. Ezt követően az eddigi két távozóról - Alisonról és Purovicról - beszélt. Alison tiszteletlenül viselkedett, amikor földhöz vágta a mezét. Ez elfogadhatatlan. Purovic tehetséges, de nagyon türelmetlen labdarúgó, akinek a munkamoráljával nem volt megelégedve a Vidi vezetőedzője. Néhány játékost lehet, hogy kölcsön fogunk adni, de konkrét neveket és csapatokat még nem tudott mondani Mezey György.Érkezőknél figyelembe kell venni azt, hogy ősszel nemzetközi szereplésre készül a Vidi. Farkas II. kiváló labdarúgó, óriási tehetség, de hiába játszik látványosan, ha ugyanakkor egyelőre eredménytelen a játéka.Horváth Gábor előbb-utóbb külföldre igazol, az ő pótlása nagyon fontos. A szurkolók kedvencét - Csizmadiát - nem tartotta vezetőedzőnk megfelelő megoldásnak, ráadásul drága is.Legnagyobb probléma csatár poszton lehet, hiszen Alves és Vujovic nyáron szinte biztos, hogy eligazol. Bekő Balázs a héten elutazik, hogy személyesen nézhessen meg egy külföldi utánpótlás-válogatott csatárt.Dr. Mezey György elmondta azt is, hogy 3 csatárral szinte kizárt bajnokságot nyerni, ugyanis, ha Alves lesérülne és Vujovicot kiállítják, akkor Sitkun kívül nincs más bevethető csatár. Vezetőedzőnk szerint a DVSC és a Vidi között dől el a bajnoki cím sorsa. Mezey György beszélt még a viszonylag alacsony nézőszámról, bízik benne, hogy tavasszal a hazai átlag 4-5000 lesz.18:34Egy szurkoló azt kérdezte Berzi Sándortól, hogy tavasszal előfordulhat-e, hogy néhány NB II-es mérkőzést Fehérvárra hozzanak Felcsútról?Berzi úr válaszában elmondta, hogy a Vidi a Felcsút jogán indult az NB II-ben, ezért is játszott ősszel a Vidi II. Felcsúton. Ugyanakkor nem kizárt, hogy néhány fontosabb tavaszi mérkőzést Székesfehérváron játszik az NB II-es csapat.18:41Egy másik szurkoló Dvéri Zsolt további pályafutása felől érdeklődött. Dr. Mezey György elmondta, hogy marad a csapatnál, de sok a magán elfoglaltsága, ezért már nem tudja rendszeresen látogatni az edzéseket. Télen be akarta fejezni a profi labdarúgást, de ezt nem hagyta a Vidi edzője, mert szükség van rá a csapatnál. Az sem kizárt, hogy tavasszal pályára lép 1-2 mérkőzésen. Emellett Ponczók Csaba felkészítése most a fő feladata a csapatnál.18:50Újabb szurkolói kérdés: "Mennyire függ az eredménytől, hogy a következő bajnoki szezonban is a Vidi edzője lesz-e Dr. Mezey György és mennyi az esély arra, hogy szövetségi kapitány lesz?Dr. Mezey György kijelentette, hogy nincs napirenden az, hogy szövetségi kapitány legyen, és most nem is érdekelné egy ilyen feladat, mert nagyon szép munkája van most. A jövőjével kapcsolatban elmondta, hogy egy napnál előrébb nem tervez.A jó hangulatú szurkolói ankétnak pontban 19:00-kor lett vége. Tekintse meg képgalériánkat a szurkolói ankétról

Az biztos, hogy három edzőmérkőzést játszik a csapat a héten, de Alves sorsa még mindig bizonytalan.

Csapatunkra újabb edzőmeccsek várnak, a Vidi szerdán a Slovan Bratislavával, csütörtökön a Muraszombattal csap össze.

Több, mint 4 órás repülőút után, hétfőn este szerencsésen megérkezett az NB II-es válogatott Törökországba.

Elek Bence és Izing Martin a vidi.hu kamerája előtt beszélt arról, hogy állandósítanák helyüket az első csapat keretében.

Megéri a Vidi Facebook oldalához csatlakozni, ahol rendszeresen osztunk meg ismerőseinkkel olyan tartalmakat, amelyek még a vidi.hu oldalain sem elérhetők!

2009 nyara óta, a háttérben meghúzódva, heti egy alkalommal dolgozik a csapat mellett Gyimes Zsolt, aki a koordinációs edzéseket vezeti.