hu en
2009. November 03. 12:04
Meccseink a statisztikák tükrében
Honlapunk látogatói a Soproni Liga 13. fordulója, a Vasas ellen megnyert találkozó után is böngészhetik hagyományos statisztikáinkat. Kiderül belőle, hogy az eddig lejátszott szűk félidényben már több mint csapatnyi játékosunk talált az ellenfelek kapujába, láthatják, milyen erős a Vidi a meccsek utolsó harmadában is, mint ahogy kiderül az is, milyen gondosan "elosztotta" a csapat a gólokat az egyes típusok között.
Az első diagram a gólszerzőket mutatja. Tizenkét játékosunk büszkélkedhet góllal, szinte minden sokat játszó mezőnyjátékos ünnepelhetett már - a "hiányzók" közül Varga, Lázár, és Alison is adott gólpasszt. A házi góllövőlistát Andre Alves vezeti, akit Sitku követ - ők ketten vágták a Vidi góljainak majdnem felét.A második táblázat azt mutatja, mikor születtek gólaink. A diagramból látszik, milyen erős a mérkőzés hajrája. Egy további adat: a Vidi legutóbbi 12 gólja, kivétel nélkül a második félidőben esett.A harmadik összeállítás a gólok típusait lajstromozza. "Listavezető" a tizenhatoson belülről lőtt akciógól, de jól érdemes figyelni a fejesekre, valamint a szabadrúgásokra is. Érdekesség: a legutóbbi három mérkőzés mindegyikén ünnepelhettünk szabadrúgásból, valamint fejesből született gólt is. 
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek