hu en
2010. November 02. 17:57
Így látták az edzők a Baja - Videoton MK mérkőzést

Bognár György reálisnak tartja az eredményt, míg vezetőedzőnk szerint fontos tanulságot kell levonjanak játékosaink.

dr. Mezey György: „Az eredmény nem meglepetés, mert az erőviszonyok alapján magabiztos gólarányú győzelmet vártam. Ez a mérkőzés sokkal inkább tanulságos volt, mert igazából attól a pillanattól kapcsolt magasabb fokozatba a csapat, amikor Sebőköt kiállította és büntetőt ítélt a játékvezető. Nagyon fontos figyelmeztetést kaptunk. Még egy gyengébb képességű együttes ellen sem engedhetjük meg magunknak azt, hogy ennyire hagyjuk a mérkőzést magától folyni. Szerintem a játékosok is tanultak a mai esetből, ők is érezték, megengedhetetlen az, hogy mentálisan csak félig legyenek jelen bármilyen összecsapáson. Nem hiszem, hogy tudatosan vették félvállról a bajaiakat. Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy hatalmas hátrány egy élcsapat számára, ha mindig az aktuális ellenfeléhez igazítja a mentális készenléti állapotát. Ma az történt, hogy NB-II-es színvonalon kezdtek focizni a játékosaim. Pedig mindig úgy kellene kifutniuk a pályára, mintha mondjuk, a Real Madrid ellen játszanának. Aztán hogy abból a játékból mi jön ki, az már más kérdés. Még egyszer mondom, nagy tanulság, amit komolyan kell venni, ki kell élezni, ha ugyanis ezt a mentális problémát nem tudjuk megoldani, nem érünk oda a csúcsra.”

 

Bognár György: „Nem az eredmény miatt bosszankodom, hanem azért, mert nem játszottunk jól. Az első félidőben sem tetszett a játékunk, bár vezettünk, voltak helyzeteink és nagy lehetőség előtt álltunk a tizenegyessel, amelyet aztán kihagytunk. Ha azt nem szórakozza el a játékos, nagyon nehéz helyzete lett volna a Videotonnak. Én azonban már az első félidőben is éreztem jelentős különbségeket a fehérváriak javára, egyéni képességekben és fejben is. Bizonyos játékhelyzetekben sokkal gyorsabban, dinamikusabban oldották meg a feladatokat. Hiába voltunk az előrejátékban jók még egy élcsapat ellen is, a középpályán már akadtak gondjaink, nem tudtuk jól kihozni a labdákat, nem tudtuk megoldani a játékszervezést, sőt a védekezésben is akadtak ott gondjaink. Mindezek a második játékrészben már egyértelműen hátrányba hoztak minket. Leginkább tehát a mutatott játékunk miatt vagyok csalódott. Az eredmény reális, ennek a mérkőzésnek nem mi voltunk az esélyesei.”
 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek