- Izgalmas, érdekes mérkőzésre számítok – kezdte szokásos mérkőzés előtti esélylatolgatását dr. Mezey György vezetőedző. – A DVSC kétségkívül rengeteg ember érdeklődését felcsigázta a nemzetközi szereplésével az elmúlt időszakban. Az is nyilvánvaló, hogy a csapat a Bajnokok Ligájában gyűjtött tapasztalatoknak is köszönhetően masszív, küzdeni tudó, helyenként nemzetközi szinten is jól játszó csapattá vált. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a magyar bajnokság és a Bajnokok Ligája két, egymástól nagyon eltérő „hadszíntér”, teljesen más miliővel. A magam részéről úgy gondolom, hogy a hazai pálya előnyét is kihasználva, komoly kihívói lehetünk a debrecenieknek. Ugyanakkor azt is szeretném elmondani, nem ez lesz az a mérkőzés, ahol a taktikával kell villognunk, elsősorban a belső motiváció és a mentális erő döntheti el a vasárnapi derbi kimenetelét.Mivel a csapatban a héten többen is küszködtek kisebb sérüléssel, illetve betegséggel, ezért a mester majd csak a vasárnapi orvosi vizsgálatot követően határozza meg a kezdő tizenegyet.