hu en
2009. Április 21. 12:26
Ebben a formában számunkra nincs szakmai értéke az NB-III-nak
NB-III-as együttesünk elég gyengén szerepel az utóbbiidőben, hiszen a tavasz folyamán mindössze egyetlen alkalommal hagyták elgyőztesen a pályát. Hogyan értékeli mindezt dr. Mezey György, klubunksportigazgatója?
- A versenykiírás értelmében csak három idősebb játékostlehet a csapatba nevezni és a külföldiek száma is korlátozva van. Az ifistákközül is az szerepel, akik nem, vagy csak keveset játszanak a korosztályosbajnokságban, magyarán a második, harmadik vonal. Ha akár csak három-négy szintalatti játékos lép pályára a többiek mellett, már nagyon nehéz eredménytprodukálnia a csapatnak. A harmadosztályú gárda egy olyan öszvér, amelyneksemmi értelme nincs. Ugyanakkor az itt játszó profik egyéni felelősségétől nemtekintek el, mert a rossz körülmények között is mutatniuk kéne, hogy ők jobbak.De, az NB-III-as rendszerben lehetetlen számonkérni eredményt. Éppen ezért ajövőben meg kell oldanunk, hogy egy NB-II-es csapatunk legyen és ott tudjukfolyamatosan játszatni a keretből kikerülő játékosokat. Ez kulcskérdés.
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek