hu en
2008. Október 27. 19:59
U19: Három sérült visszatérhet a ZTE ellen
Három játékos sérült, egy családi okok miatt nem tart a csapattal.
  U19-es B-csapatunk kedden délelőtt a ZTE otthonában meccsel. Tóth József vezetőedző weblapunknak elmondta, hogy a vizsgázó Matócza helyett Halasi fog védeni. Papp György, Kovács Előd és Klémán Péter sérülése nem jött még teljesen rendbe, de mind a három játékos a kispadra már leülhet a zalai találkozón. Hermann Balázs családi elfoglaltság miatt utazik el Zalaegerszegre.- Ki van éhezve a csapat a játékra, hiszen hetek óta nem tudtunk pályára lépni. - mondta Tóth József.
Hírek
Magyar Kupa: délután, Pápán, a negyeddöntő a tét 2009. Október 27.
- Kényes feladat a szerdai Magyar Kupa visszavágó - mondta honlapunknak dr. Mezey György vezetőedző -, mivel néhány játékosunk pihenésre szorul kisebb sérülések és a szokásos, rossz idő miatti megfázások miatt. Igyekszem azonban ezen játékosok számát minimálisra csökkenteni.
Elek, Szakály és Lázár az olimpiai-válogatottban 2009. Október 27.
Három játékosunk - Elek Ákos, Szakály Dénes és Lázár Pál - kapott meghívót Egervári Sándortól a november 14-i, Olaszország elleni Eb- és olimpiai selejtezőre készülő U21-es válogatottba. A keret november 1-én, vasárnap találkozik Telkiben, és kedden, 15 órától gyakorlómérkőzést vív az U19-es válogatottal.
Már Fehérváron a Vasas-meccs vendégjegyei 2009. Október 27.
Klubunk reméli, hogy a vasárnapi, Vasas elleni meccsen is legalább annyi szurkoló kíséri el a csapatot idegenbe, ahányan az MTK elleni találkozón, a Hungária úton voltak. A koraeste, fél hatkor kezdődő mérkőzésre szurkolóink a korábbihoz hasonló módon juthatnak hozzá belépőikhez.
Andre Alves vezeti a "kanadai listát" 2009. Október 27.
A Soproni Liga eddig lejátszott tizenkét fordulójában a Vidi szerezte a legtöbb gólt, 31-et. A házi góllövőlistát - holtversenyben - Andre Alves és Sitku Illés vezeti 7-7 góllal. Érdemes áttekinteni a jégkorongból ismert "kanadai listát" is, amely a gólszerző mellett az "asszisztot" is rögzíti. Aligha meglepő, itt is Alves és Sitku a legeredményesebb, de szembetűnő, hogy a "csak" kétgólos Nagy Dani a Debrecen elleni első gólnál már ötödik gólpasszát adta.
Heti menetrend: Bajnoki mérkőzések 2009. Október 27.
Szerdától szombatig napi két bajnokit vívnak egyesületünk utánpótlás csapatai, szurkolóink a héten négy mérkőzést izgulhatnak végig a Sóstói Stadionban.
Elektől és Présingertől lehet kérdezni 2009. Október 26.
Csütörtökön este 7 órakor ismét két játékosunk lesz a szurkolói klub, a Club 1941 vendége. Ezúttal az utóbbi időben kiváló formában játszó Elek Ákos és az U20-as világbajnokságon bronzérmet nyert csapat tagja, Présinger Ádám válaszol a kérdésekre a Budai u. 2. alatt található pincehelyiségben.
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek