X
Ajánld ismerősödnek!
X
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
U18: Nyolc gól kaptunk a Tatabányától
Már a félidőben három góllal vezetett a hazai gárda.
U18-as csapatunk a hétvégén a Tatabánya otthonában lépett pályára. Toldi Gábor együttese 4-1-es félidő után, 8-1-es vereséget szenvedett. A mieink a Szabó G. - Bálint, Vései, Csupor, Belák - Rózsa, Berkes, Hart, Szolnok - Kövecses, Czinger csapattal kezdtek. Csereként lépett pályára Pap B., Csepregi, Beke és Méreg.Az első félidőben Czinger kapufájával nyitottunk, majd húsz perc alatt négy gólt lőtt Szabónak a hazai együttes. Ebből egy tizenegyes volt. A 32. percben, a csereként beállt Csepregi révén szépítettünk, 4-1. A második félidőben szinte túlzás nélkül állíthatjuk, hogy minden hazai támadásból gól született.A mérkőzés lefújása után Toldi Gábor vezetőedző így nyilatkozott honlapunknak:- Minden bejött a hazai csapatnak! A Tatabányánál öten a felnőtt csapatból visszajátszók voltak, de így is túlzás a két csapat közti különbség. A mezőnyben egyenrangúak voltunk, azonban a hazaiak jobban értékesítették a helyzeteiket.
Hírek

- Kényes feladat a szerdai Magyar Kupa visszavágó - mondta honlapunknak dr. Mezey György vezetőedző -, mivel néhány játékosunk pihenésre szorul kisebb sérülések és a szokásos, rossz idő miatti megfázások miatt. Igyekszem azonban ezen játékosok számát minimálisra csökkenteni.

Három játékosunk - Elek Ákos, Szakály Dénes és Lázár Pál - kapott meghívót Egervári Sándortól a november 14-i, Olaszország elleni Eb- és olimpiai selejtezőre készülő U21-es válogatottba. A keret november 1-én, vasárnap találkozik Telkiben, és kedden, 15 órától gyakorlómérkőzést vív az U19-es válogatottal.

Klubunk reméli, hogy a vasárnapi, Vasas elleni meccsen is legalább annyi szurkoló kíséri el a csapatot idegenbe, ahányan az MTK elleni találkozón, a Hungária úton voltak. A koraeste, fél hatkor kezdődő mérkőzésre szurkolóink a korábbihoz hasonló módon juthatnak hozzá belépőikhez.

A Soproni Liga eddig lejátszott tizenkét fordulójában a Vidi szerezte a legtöbb gólt, 31-et. A házi góllövőlistát - holtversenyben - Andre Alves és Sitku Illés vezeti 7-7 góllal. Érdemes áttekinteni a jégkorongból ismert "kanadai listát" is, amely a gólszerző mellett az "asszisztot" is rögzíti. Aligha meglepő, itt is Alves és Sitku a legeredményesebb, de szembetűnő, hogy a "csak" kétgólos Nagy Dani a Debrecen elleni első gólnál már ötödik gólpasszát adta.

Szerdától szombatig napi két bajnokit vívnak egyesületünk utánpótlás csapatai, szurkolóink a héten négy mérkőzést izgulhatnak végig a Sóstói Stadionban.

Csütörtökön este 7 órakor ismét két játékosunk lesz a szurkolói klub, a Club 1941 vendége. Ezúttal az utóbbi időben kiváló formában játszó Elek Ákos és az U20-as világbajnokságon bronzérmet nyert csapat tagja, Présinger Ádám válaszol a kérdésekre a Budai u. 2. alatt található pincehelyiségben.