FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2008. Október 27. Hétfő, 14:41 - fehervarfc.hu /
U14: Büki bombájával vertük a III. Kerületet
Jó iramú mérkőzésen megérdemelten vertük a budapesti együttest.

  U14-es csapatunk a hétvégén a III. Kerület ellen lépett pályára. A meccset 2-1-es félidő után, 3-2-re megnyertük. A mieink a Rapali - Müller, Meszlényi, Hushegyi, Kókány - Bencze, Büki, Király, Bognár B. - Vas, Klémán tizeneggyel kezdtek. Csereként lépett pályára Kummer.Az első félidőben mezőnyfölényben játszottunk, azonban váratlanul a vendégek egy távoli, 25 méteres bombából szereztek vezetést a 20. percben, 0-1. A 28. percben Vas egyéni szólója révén egyenlítettünk, 1-1. A 35. percben egy baloldali beadás után után Bognár B. találatával már 2-1 ide. A 48. percben egy védelmi hibából egyenlített a III. Kerület, 2-2. Ezt követően több helyzetet dolgoztunk ki, aminek meg is lett az eredménye. Ugyanis a 77. percben Kókány betört a tizenhatoson belülre, majd elcsúszott, a labda Bükihez került, aki 15 méterről bombázott a kapuba, 3-2. A labda a felső lécről vágódott a gólvonal mögé.A mérkőzés után Fejes Gábor vezetőedző így nyilatkozott honlapunknak:- Nagyon jól játszott a csapat az első félidőben. A második félidőben feljöttek a vendégek, azonban a végén több ígéretes helyzetünk volt. Ezek alapján nagyobb arányú is lehetett volna a győzelmünk. 

Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek