X
Ajánld ismerősödnek!
X
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Összesen 340 gyerek, 22 egyesület és 36 csapat vett részt a nagyszabású eseményen
Ma további fordulókkal folytatódott a VUK, azaz a VidiUtánpótlás Kupa, amelynek célja, hogy a Székesfehérváron és Fejérmegyében élő U7, U9 és U11 korosztályú gyerekek között olyantehetségeket találjon, akikből - az FC Fehérvárhoz igazolva - kinőhet ajövő futballista nemzedéke.
Az utánpótlás fejlesztő program három szinten - városi,és megyei iskolák, valamint megyei egyesületek szintjén - zajlik. Azelső, városi torna a 7 és 9 évesek számára már lezajlott, s jövő hétcsütörtökön a 11 éves fehérvári fiatalok versenyével folytatódik a VUK.A megyében hat helyszínen már folynak a csatározások. A mai tornajelentős állomása volt a sorozatnak, ugyanis Fejér megye legkiválóbbU7, U9 és az U11 korosztályú egyesületi csapatai mérték összetudásukat. Összesen 340 gyerek, 22 egyesület és 36 csapat vett rész anagyszabású eseményen.A mai tornán részt vett klubunk tulajdonosa, GarancsiIstván is. A díjakat dr. Mezey György sportigazgató adta át.Lebonyolítóként volt jelen a korábbi UEFA Kupa-döntős csapat többlegendás játékosa is.A tornasorozat lezárásaként az egyes korosztályok legtehetségesebbjátékosaiból összeállított válogatott csapatok mérkőznek meg egymássalnovember 16-án, az FC Fehérvár - Újpest bajnoki mérkőzés előtt, aSóstói Stadion főpályáján. A gyerekek ugyanolyan nike szerelésbenjátszhatnak majd, mind a nagycsapatunk!
Hírek

- Kényes feladat a szerdai Magyar Kupa visszavágó - mondta honlapunknak dr. Mezey György vezetőedző -, mivel néhány játékosunk pihenésre szorul kisebb sérülések és a szokásos, rossz idő miatti megfázások miatt. Igyekszem azonban ezen játékosok számát minimálisra csökkenteni.

Három játékosunk - Elek Ákos, Szakály Dénes és Lázár Pál - kapott meghívót Egervári Sándortól a november 14-i, Olaszország elleni Eb- és olimpiai selejtezőre készülő U21-es válogatottba. A keret november 1-én, vasárnap találkozik Telkiben, és kedden, 15 órától gyakorlómérkőzést vív az U19-es válogatottal.

Klubunk reméli, hogy a vasárnapi, Vasas elleni meccsen is legalább annyi szurkoló kíséri el a csapatot idegenbe, ahányan az MTK elleni találkozón, a Hungária úton voltak. A koraeste, fél hatkor kezdődő mérkőzésre szurkolóink a korábbihoz hasonló módon juthatnak hozzá belépőikhez.

A Soproni Liga eddig lejátszott tizenkét fordulójában a Vidi szerezte a legtöbb gólt, 31-et. A házi góllövőlistát - holtversenyben - Andre Alves és Sitku Illés vezeti 7-7 góllal. Érdemes áttekinteni a jégkorongból ismert "kanadai listát" is, amely a gólszerző mellett az "asszisztot" is rögzíti. Aligha meglepő, itt is Alves és Sitku a legeredményesebb, de szembetűnő, hogy a "csak" kétgólos Nagy Dani a Debrecen elleni első gólnál már ötödik gólpasszát adta.

Szerdától szombatig napi két bajnokit vívnak egyesületünk utánpótlás csapatai, szurkolóink a héten négy mérkőzést izgulhatnak végig a Sóstói Stadionban.

Csütörtökön este 7 órakor ismét két játékosunk lesz a szurkolói klub, a Club 1941 vendége. Ezúttal az utóbbi időben kiváló formában játszó Elek Ákos és az U20-as világbajnokságon bronzérmet nyert csapat tagja, Présinger Ádám válaszol a kérdésekre a Budai u. 2. alatt található pincehelyiségben.