hu en
2008. Március 07. 09:05
Útlezárások a meccs miatt
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság közleményben tudatja az érintettekkel, hogy 2008. március 7-én 16.30 óra és 22.00 óra közötti időben lezárják a Sóstói Stadion III. kapuja és a temető kerítése közötti átjárót, a Temető utca a Szárcsa úti kereszteződésnél, a Csíkvári utat a Széchenyi útnál, illetve a stadion főbejáratánál.
A Csíkvári út és a Batthyányi út felőli járműforgalmat az Állatkórháznál a Vásártéri út felé terelik. Ugyancsak lezárják a Hosszúsétateret a Bercsényi úti kereszteződésnél, illetve a Homoksort az evangélikus temető bejáratától. A lezárt területre az ott lakók a Homoksor és a Vásártéri út felől jutnak be. A terület zárásában részt vevő rendőrök kérni fogják, a bentlakást igazoló okmányt a bejutni szándékozóktól. Rajtuk kívül a lezárt területre csak a megkülönböztető jelzést használó járművek mehetnek be. A megállóval rendelkező helyi járatú autóbuszokat szintén elterelik. Belépésre a vendégszurkolók a stadion III-as, míg a hazai szurkolók a II-es bejáratát, valamint a stadion főbejáratát vehetik igénybe. A Honvéd szurkolói számára a stadion III. kapuja mögötti parkoló áll rendelkezésre, amennyiben megtelik, az Újváralja soron lesz mód a parkolásra.  Az FC Fehérvár szurkolói a II. kapu mögötti terület, az Akác presszó melletti parkolót, a Vásárteret, illetve az Állatkórház mellett lévő parkolót használhatják. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködve a Készenléti Rendőrséggel az M7-es autópálya, 7-es számú főút, valamint a Budapest – Székesfehérvár között közlekedő személyszállító vonatok rendőri ellenőrzésére a szükséges intézkedéseket megteszi. A szurkolók érkezési és távozási útvonalait a rendőrség folyamatosan ellenőrzi.  A mérkőzés miatti zárásokkal kapcsolatban a közlekedők megértését és türelmét kéri a rendőrség - adja tudtul a közlemény.
Hírek
Szabályos gólt fejelt Horváth Gábor! 2009. Március 06.
Hamarosan felkerül honlapunkra az FC Fehérvár - DVSC-Teva mérkőzés összefoglalója. De, a mozgókép előtt íme egy fotó, Burger Barna remek képe, amelyből egyértelműen kiderül: ha Polekszics ütközött is valakivel a 25. percben, Horváth Gábor fejese előtt, az kizárólag Bíró Péter, a Loki védője lehetett. Szabályos gólt szerzett a Vidi!A nagyítás érdekében, klikkeljen a képre!
Nincs egyenlőségjel a szabályos és az érvényes gól között 2009. Március 06.

Székesfehérváron, 1-0-ra nyert a DVSC-Teva a Vidi ellen. Gyakran, talán a legfontosabb tényeket rögzítő egy mondat is elég a mérkőzés leírásához – most azonban „kötelező” a bővebb írás.

A Krónikás tiszteletére 2009. Március 06.
Botos István felbecsülhetetlen értékű munkát végzett a Viditörténetének krónikásaként. Ugyanolyan legendája ő a klubnak, mint a hajdanikitűnő játékosok, vezetők – ezt ismerte el a Fehérvár FC azzal, hogy BeriSándor ügyvezető ma két „örökbérletet” adott át Pista bácsi fiának, Istvánnak,a B-szektor VI. sorának 5-6. székére: oda, ahol hajdanán a Krónikás is ült.
Egyelőre csak keretet hirdetett Varga István 2009. Március 06.
- Úgy érzem sikerült megtartani a Siófok ellen felpörgetett ritmust és a keddi Ligakupa mérkőzés sem sikerült rosszul, bár vannak nyomai - mondta Varga István tegnap délután. - Néhány játékos kisebb sérülést szenvedett, bár a meccs napjára egészségesek lesznek. Fájó veszteség viszont Polonkai Attila kiesése, aki  az utóbbi időben az egyik legjobb formában lévő ember volt a csapatban.
Herczeg András: "Nagyon szoros meccs lesz" 2009. Március 05.
A pénteki bajnoki előtt Herczeg András, a DVSC-Teva vezetőedzőjemegkeresésünkre a következőket nyilatkozta: „A Fehérvár jelentősenmegerősödött, ráadásul velük mindig nehéz meccset játszottunk, amiből tavaly példáulakadt hat találkozás, mivel a bajnokik mellett a két kupasorozatban isösszefutottunk” – kezdte a vendégek mestere, majd hozzátette: 
Nincs új időpontja a 17. fordulónak 2009. Március 05.
Az MLSZ Versenybizottsága, csütörtöki ülésén, a SoproniLiga tavasszal elmaradt mérkőzései közül, kizárólag a Zalaegerszeg – Debrecen találkozóúj időpontjáról (április 8.) döntött.Nem sikerült terminust találni a Győri ETO – Haladásmeccsre, mint ahogy nincs új időpontja a teljes 17. fordulónak (benne a Vidi szombathelyivendégjátékának) sem. Ezzel kapcsolatban az illetékesek a jövő kedditanácskozáson meg kívánják hallgatni valamennyi NB I-es klub ügyvezetőjénekvéleményét, s a versenybizottság csak ezt követően jelöli ki az új terminust.
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek