X
Ajánld ismerősödnek!
X
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Bátor támadójátékra készülünk
Az őszi, kispesti mérkőzés cseppet sem jó emlék: együttesünk a harmadik fordulóban 5-1-re kikapott a Bozsik-stadionban. Van tehát miért törlesztenünk az azóta is remek teljesítményt nyújtó Honvéd ellen. A tél jelentős változásokat hozott Fehérvárott, s mivel az első idei meccsünkön legyőztük az MTK-t, Disztl László vezetőedző abban bízik, hogy a csapat újra örömet okoz majd a szurkolóknak.
- Tisztában vagyunk azzal, hogy nagyon fontos mérkőzés előtt állunk - kezdte Disztl László. - Remekül rajtoltunk, idei első hazai mérkőzésünkön legyőztük az MTK-t, de az elmúlt fordulóban sajnos vereséget szenvedtünk Kaposvárott. Úgy gondolom, ott sem játszottunk rosszul, de védelmünk hibázott, nem volt meg a kellő összeszokottság, és ezt a Kaposvár ki is használta. A Honvéd ellen ugyanolyan elszántan és keményen kell futballoznunk, ahogyan az MTK ellen tettük. Fel kell vállalnunk a bátor támadójátékot, sok futással be kell játszanunk az üres területeket, és a kapu előtt határozottnak, koncentráltnak kell lennünk. Természetesen az is nagyon lényeges, hogy megbízhatóan, hatékonyan védekezzünk. Tiszteljük a Honvédot, amely remek együttes, de természetesen a győzelem a célunk, és bízom abban, hogy szurkolóink lelkes buzdítása mellett eredményesek is leszünk. A kezdőcsapatot péntek délelőtt jelölöm majd ki.
Hírek
A Krónikás tiszteletére
2009. Március 06.
Botos István felbecsülhetetlen értékű munkát végzett a Viditörténetének krónikásaként. Ugyanolyan legendája ő a klubnak, mint a hajdanikitűnő játékosok, vezetők – ezt ismerte el a Fehérvár FC azzal, hogy BeriSándor ügyvezető ma két „örökbérletet” adott át Pista bácsi fiának, Istvánnak,a B-szektor VI. sorának 5-6. székére: oda, ahol hajdanán a Krónikás is ült.
Egyelőre csak keretet hirdetett Varga István
2009. Március 06.
- Úgy érzem sikerült megtartani a Siófok ellen felpörgetett ritmust és a keddi Ligakupa mérkőzés sem sikerült rosszul, bár vannak nyomai - mondta Varga István tegnap délután. - Néhány játékos kisebb sérülést szenvedett, bár a meccs napjára egészségesek lesznek. Fájó veszteség viszont Polonkai Attila kiesése, aki az utóbbi időben az egyik legjobb formában lévő ember volt a csapatban.
Herczeg András: "Nagyon szoros meccs lesz"
2009. Március 05.
A pénteki bajnoki előtt Herczeg András, a DVSC-Teva vezetőedzőjemegkeresésünkre a következőket nyilatkozta: „A Fehérvár jelentősenmegerősödött, ráadásul velük mindig nehéz meccset játszottunk, amiből tavaly példáulakadt hat találkozás, mivel a bajnokik mellett a két kupasorozatban isösszefutottunk” – kezdte a vendégek mestere, majd hozzátette:
Nincs új időpontja a 17. fordulónak
2009. Március 05.
Az MLSZ Versenybizottsága, csütörtöki ülésén, a SoproniLiga tavasszal elmaradt mérkőzései közül, kizárólag a Zalaegerszeg – Debrecen találkozóúj időpontjáról (április 8.) döntött.Nem sikerült terminust találni a Győri ETO – Haladásmeccsre, mint ahogy nincs új időpontja a teljes 17. fordulónak (benne a Vidi szombathelyivendégjátékának) sem. Ezzel kapcsolatban az illetékesek a jövő kedditanácskozáson meg kívánják hallgatni valamennyi NB I-es klub ügyvezetőjénekvéleményét, s a versenybizottság csak ezt követően jelöli ki az új terminust.
Vad II vezeti a holnapi meccset
2009. Március 05.
A Magyar Labdarúgó-szövetség játékvezető bizottsága a Fehérvár - DVSC-TEVA mérkőzés levezetésére Vad II Istvánt jelölte. A sípmester legutóbb az őszi, Győr elleni hazai összecsapáson dirigált Vidi meccset.
A DVSC elleni statisztikánk
2009. Március 05.
A két csapat eleddig 52-szer meccselt egymással az NB-I-ben, a pénteki találkozó lesz az 53. Az összecsapások mérlege 17 győzelem, 14 döntetlen és 21 vereség, a gólarány 60-78. Sóstón 25-ször láttuk vendégül a debrecenieket, ebből 14-szer győztünk és mindössze négyszer kaptunk ki, a többi esetben döntetlenre végződött a mérkőzés. 45 gólt rúgtunk és 29-et kaptunk.



















