Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Négy korábbi Vidi-játékos is szerepel a Honvéd keretében, akiket augusztusban 4-0-ra győztünk le hazai pályán.
Az OTP Bank Liga 2022/2023-as szezonjának 13. fordulójában szombaton 14:15-től a Budapest Honvéd otthonában lép pályára csapatunk (szurkolói információkat itt olvashatsz). A találkozóra való ráhangolódáshoz öt érdekességet gyűjtöttünk össze.
1. Örökmérleg: kis Honvéd-fölény, közelmúlt: nagy Vidi-fölény
114. első osztályú egymás elleni bajnokijára készül a két csapat, ezek közül az elsőt 1968 májusában a Honvéd nyerte 2-1-re, a máig utolsót 2022 augusztusában a mieink 4-0-ra. A 113 NB I-es mérkőzés közül 48 végződött a kispestiek sikerével, 44-szer született Vidi-győzelem, 21 alkalommal pedig döntetlen. Az összesített gólarány 151-136 a Honvéd javára, az eddigi meccseken átlagosan 2,5 gól született. A két együttes legutóbbi 16 bajnokiján mindössze kétszer hagyta el győztesen a pályát a XIX. kerületi csapat.
2. A legnagyobb arányú Vidi-győzelmek a Honvéd ellen: 4-0
Csapatunk eddigi legnagyobb arányú győzelmét idegenben a Honvéd ellen 2013. március 3-án aratta: a José Gomes vezette Vidi 4-0-ra ütötte ki a Marco Rossi által irányított kispestieket. A gólgyártást a jelenleg Kispesten játszó Nikola Mitrovics kezdte meg és zárta le, rajta kívül betalált Filipe Oliveira és Kovács István is.
Hazai pályán szintén 4-0 a legnagyobb arányú győzelmünk a piros-feketék ellen, amiért csak idén augusztusig kell visszamennünk: Michael Boris csapata Dárdai Palkó és Kenan Kodro góljaival már a szünetben két góllal vezetett, amit a fordulás után Bamgboye Funsho és Budu Zivzivadze duplázott meg, így 4-0-ra nyertünk, ami csapatunk szezonbeli legnagyobb bajnoki győzelme volt az idei szezonban.
3. A legutóbbi Magyar Kupa-győzelem: 2019
A Vidi történetének két Magyar Kupa-győzelme közül az elsőt 2006-ban a Vasas ellen arattuk, a második, máig utolsót pedig 2019-ben a Budapest Honvéd ellen. A budapesti Groupama Arénában közel 13 ezer néző előtt lejátszott kupadöntőt hátrányból fordítva és nagyot hajrázva Marko Scsepovics és Anel Hadzic góljaival 2-1-re nyerte meg a Marko Nikolics vezette csapatunk. Vezetőedzőnk, Huszti Szabolcs és sportigazgatónk, Juhász Roland még játékosként voltak részesei a sikernek.
4. Ismerős arcok: három NB I-es Vidi-arany Kispesten
Több Vidi-kötődésű futballista is pályára léphet szombaton ellenfelünknél. A kapus Tomás Tujvel 2011-es és 2018-as bajnokcsapatunknak is tagja volt, a hátvéd Tamás Krisztián a 2018-as aranyérmes csapatban szerepelt, a középpályás Nikola Mitrovics 2012-ben és 2013-ban is ezüstérmes volt csapatunkkal, de szerepelt az Európa Liga csoportkörében és nyert Ligakupát, valamint Szuperkupát is, a szintén középpályás Zsótér Donát pedig 2013-ban nyert NB I-es ezüstérmet piros-kékben, igaz, pályára csak a kupasorozatokban lépett, az NB I-ben hatszor volt a kispadon.
Csapatunkból Schön Szabolcsnak van kispesti kötődése, támadónk az utánpótlásban futballozott Kispesten 2009 és 2017 között. Kapusedzőnk, Elbert András 1993-ban játékosként kerettag volt a Honvéd bajnokcsapatában.
5. A dátum: október 29.
A szombati bajnoki előtt egy évvel hazai pályán vertük 2-1-re a Paksot Ivan Petrjak és Kenan Kodro góljaival, 2016-ban a Vasas otthonában játszottunk 1-1-et, 2011-ben a Pápát múltuk felül 3-2-re október 29-én.
A szombati bajnoki napján született korábbi középpályásunk, Varsányi Sándor és egykori támadónk, Terjék Lajos is.
Vasárnap 21 óráig szavazhatnak az m4sport.hu olvasói az elmúlt két összevont hónap legszebb góljának jelöltjeire.
A Honvéd elleni bajnoki győztes gólját szerző támadónk számára dupla öröm a szombat délutáni három pont.
Huszti Szabolcs és Dean Klafuric nyilatkozott a lefújás után az újságíróknak.
1-0-ra legyőztük a Budapest Honvédot a Bozsik Arénában.
Április után vezet ismét bajnokit csapatunknak a 225. NB I-es mérkőzésére készülő sporttárs.
A Honvéd új, horvát vezetőedzője biztos benne, hogy mindkét csapat bizonyítani akarja majd, hogy jobb teljesítményre képes.