Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Az azeri együttes 2015-ben és 2016-ban is bejutott az Európa Liga csoportkörébe, 2016-ban többek közt az MTK-t is búcsúztatta az EL selejtezőjéből.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/29779_nTkupG4wtZ.jpg)
Az 1995-ben még Goy Gol néven alapított, 2005 óta a Gabala nevet viselő klub legnagyobb sikerét a 2018/2019-es szezonban érte el, amikor megnyerte az Azerbajdzsáni Kupát. 16 éve szerepelnek megszakítás nélkül a legmagasabb osztályban, a 2021/2022-es idényt a negyedik helyen zárták, a kupában pedig az elődöntő jelentette számukra a végállomást. Ugyanaz a három csapat végzett előttük a bajnokságban és a kupában is, így negyedikként a kupagyőztes helyén indulhatnak az EKL-ben.
A Gabala SC egyike annak a két együttesnek, amely két egymást követő szezonban is az Európa Liga első selejtezőköréből indulva bejutott az EL csoportkörébe. A 2015/2016-os szezonban a Dinamo Tbilisit 3-2-es, a Cukarickit és az Apollon Limassolt 2-1-es összesítéssel búcsúztatta a selejtezőből, míg a rájátszásban a Panathinaikost idegenben lőtt több góllal ejtette ki. Az EL csoportkörében két pontot is szerzett a Gabala SC, mindkétszer a PAOK ellen játszott 0-0-ás döntetlent. A csoport másik két együttesétől - a Borussia Dortmundtól és a Krasnodartól - oda-vissza kikapott csütörtöki ellenfelünk.
Egy évvel később ismét az EL első selejtezőkörében kezdte el nemzetközi menetelését a Gabala SC. Az FC Samtrediat 6-3-as, az MTK-t 4-1-es, a LOSC Lille csapatát 2-1-es összesítéssel búcsúztatta, míg a rájátszásban az NK Maribor ellen diadalmaskodott 3-2-es összesítéssel. Az EL csoportkörében ezúttal az RSC Anderlecht, az 1.FSV Mainz 05 és a Saint-Étienne szerepeltek a Gabala SC mellett, az azeri együttes 0 ponttal lett utolsó a csoportjában.
Azerbajdzsáni ellenfelünk az elmúlt két hetet törökországi edzőtáborban töltötte és egyenesen Törökországból érkeznek hozzánk. Az utóbbi napokban két nemzetközi felkészülési meccset is játszott a Gabala SC, a török élvonalban szereplő Gaziantep csapatától 2-1-es vereséget szenvedett, míg a román másodosztályban szereplő Csíkszeredát 2-1-re legyőzte.
A Gabala SC keretének becsült értéke 5,5 millió euró, legértékesebb játékosa pedig a 25 esztendős, brazil-német kettős állampolgárságú védő, Raphael Alemão, az ő becsült értéke 550.000 euró.
![](_files/news/small/29794_q1FvxKOYuZ.jpg)
Csapatkapitányunk értékelte a Gabala SC elleni párharc első mérkőzését.
![](_files/news/small/29795_6ksXLhKBc2.jpg)
Két gólt szerző támadónk értékelte a Gabala SC elleni 4-1-es győzelmünket.
![](_files/news/small/29792_MCqmFUnSYe.jpg)
Michael Boris és Elmar Bakhshiyev nyilatkozott a lefújás után a sajtó képviselőinek.
![](_files/news/small/29793_pK1M2RYmqf.jpg)
Kodro duplázott, Rus gólt fejelt, Zivzivadze is eredményes volt, Dárdai pedig két gólpasszt is kiosztott a Gabala SC elleni 4-1-re megnyert mérkőzésen. Folytatás egy hét múlva!
![](_files/news/small/29646_bBd9k1Vc4Z.jpg)
A névre szóló jegyértékesítés június 22-én, szerdán délelőtt 10 órakor indul. Az előző szezon bérletesei július 10-ig korábbi helyükre is megválthatják a belépőjegyüket.
![](_files/news/small/29789_V6uwcM0h7T.jpg)
Csapatunk csütörtökön 19 órától fogadja a Gabalát az Európa Konferencia Liga második selejtezőkörének odavágóján.