Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Fiatal középpályásunk volt az U21-es válogatott csapatkapitánya a Zabrzében rendezett Eb-selejtezőn.

A San Marino elleni fölényes, 4-0-s hazai győzelmet követően kedden délután idegenbeli Európa-bajnoki selejtezőn lépett pályára a magyar U21-es válogatott, Gera Zoltán együttese Zabrzében mérkőzött meg a lengyelek korosztályos csapatával. A szövetségi edző a kezdőbe jelölte a MOL Fehérvár FC középpályását, Szendrei Norbertet, aki a csapatkapitányi karszalagot is viselte a mérkőzésen.
A mieink az első félidő 35. percében szerezték meg a vezetést, amikor egy szép támadás végén Németh András vette be közelről a lengyelek kapuját, így egygólos magyar előnnyel mehettek pihenőre a csapatok.
A második játékrészben a magyar válogatott stabilan védekezett, kontratámadásainál pedig megvolt az esély, hogy eldöntse a mérkőzést, a találkozó ráadásában, a 94. percben azonban büntetőből egyenlítettek a hazaiak. Ekkor Szendrei már nem volt a pályán, középpályásunk a 80. percben hagyta el a játékteret.
A találkozó így 1-1-es döntetlennel zárult, az U21-es válogatott júniusban, a Németország és Lettország elleni idegenbeli mérkőzésekkel zárja majd a selejtezősorozatot.
U21-es Európa-bajnoki selejtező
Lengyelország - Magyarország 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Skóras (94., büntetőből), ill. Németh A. (35.)
Szendrei Norbert Zalaegerszegen folytatja
2022. Július 01.
Fiatal középpályásunk Zalaegerszegre igazolt.
Hosszú kihagyás vár Szendrei Norbertre
2022. Május 04.
Fiatal középpályásunk edzésen szenvedett térdsérülést, majd artroszkópos beavatkozáson esett át.
Újabb válogatott mérkőzések várnak a Vidi-játékosokra
2022. Március 28.
A felnőtt válogatott Észak-Írországban, az U21-esek Lengyelországban lépnek pályára kedden.
Szendreivel a pályán aratott magabiztos győzelmet az U21-es válogatott
2022. Március 24.
A magyar U21-es válogatott 4-0-ra győzte le Eb-selejtezőn San Marino korosztályos csapatát.
Három Vidi-játékos is modellt állt az új RIA2 kollekcióhoz
2022. Március 23.
Fiola Attila, Nego Loic és Szendrei Norbert is szerepel az új kollekciót bemutató videóban.
Szendrei Norbert: "Kezdeményeznünk, dominálnunk és nyernünk kell San Marino ellen"
U21-ES VÁLOGATOTT @ 2022. Március 23.
Az U21-es válogatottra középpályásunkkal a keretében két Eb-selejtező vár márciusban.



















