hu en
2022. Január 30. 15:30  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
A két vezetőedző értékélte a MOL Fehérvár FC-Puskás Akadémia FC bajnokit

Szabics Imrét és Hornyák Zsoltot kérdezhették az újságírók a lefújás után.

Szabics Imre:

“Csalódottak vagyunk, hiszen szerettük volna pozitív élménnyel és eredménnyel kezdeni az évet, sajnos ez nem sikerült. Jól kezdtünk, Dárdai Palkó hatalmas helyzeténél gyorsan megszerezhettük volna a vezetést. Az első 15 perc után a Puskás Akadémia veszélyesebbé vált, de mi birtokoltuk többet a labdát. A második félidőben változtattunk, Dárdai és Lednev helyet cserélt, Bohdannak veszélyes mélységi indításai voltak, és három komoly lehetőségünk volt a második félidőben is. Az egész mérkőzésen négy nagy helyzetünk volt, egy ilyen rangadón ezek közül egyet-kettőt ki kell tudnunk használni, ebben fejlődnünk kell a jövőben.”

Hornyák Zsolt:

“Négy napon belül két nehéz ellenfelet tudtunk legyőzni, ehhez kellett a csapat extra hozzáállása, hiszen bárki lépett pályára, a maximumot tudta nyújtani. Az első félidőben domináltunk, de a sok szélről érkező beadásunkra nem volt érkező játékos. A szünet után 10 percig a Vidi volt a jobb, viszont utána tudtunk váltani, megszereztük a vezetést, az 1-0-s eredményt pedig tartottuk is, sőt kis szerencsével növelhettük is volna az előnyünket. Dicséret illeti a csapatot a mai mérkőzésért, főleg a hozzáállásáért, aminek köszönhetően újabb fontos három pontot szereztünk.”

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek