Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Kenan Kodro és Marcel Heister voltak eredményesek Szlovéniában.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/28981_9J2xjrwzBy.jpg)
Szombaton 14:30 órakor a szlovéniai Terme Catezban az osztrák élvonalban szereplő Sturm Graz ellen lépett pályára csapatunk zárt kapuk mögött. Szabics Imre korábbi klubja ellen a Kovács D. - Nego, Lüftner, Musliu, Heister - Funsho, Szendrei, Makarenko, Petrjak - Kodro, Dárdai csapatot küldte kezdőként pályára.
Az első nagy helyzet a hazai mezében pályára lépő csapatunké volt a 6. percben, amikor Petrjak szabadrúgását követően Makarenko fejelt kapura, Schützenauer azonban ki tudta öklözni a labdát. Két perccel később Jantscher lapos lövése gurult el Kovács kapuja mellett, a 19. percben pedig Dárdai 20 méteres szabadrúgása kerülte el a kaput. Egy perccel később Palkó szerzett erőszakosan labdát az ellenfél térfelén, Kodrohoz passzolta azt, aki egy csel után 14 méterről a hálóba tekert - a grazi kapus dolgát nem könnyítette meg az sem, hogy az egyik menteni igyekvő védőn irányt változtatott a lövés (0-1).
A gól után tíz perccel Niangbo próbálkozott 16 méterről, laposan a hosszút vette célba, de Kovácsnak nem kellett hárítania. Fél órája tartott a meccs, amikor Jantscher cselezgetett a tizenhatosunkon belül, de a lövésre végül nem maradt sok ereje, Kovács magabiztosan védett is. Az első félidő lefújása előtt négy perccel veszélyes kontratámadást vezettünk, Petrjak nagy sprintet vágott ki a pálya jobb oldalán, a hosszún Dárdai érkezett, aki elől menteni tudtak az osztrák védők. Az első játékrész lényegi része Dárdai távoli lövésével zárult, de ebben az esetben nem kellett a védőknek, vagy a kapusnak közbeavatkozniuk, majd nem sokkal később a játékvezető lefújta a félidőt.
Szabics Imre nem változtatott a szünetben, az osztrákok tízet cseréltek. A második félidő remekül kezdődött számunkra, hiszen a mérkőzés 49. percében Heister távolról hatalmas gólt ragasztott a jobb felső sarokba (0-2). Hat perccel később Nego távoli lövését éppen Kodro elé ütötte a Sturm cserekapusa, azonban bosnyák válogatott támadónk kapásból a kapu fölé bombázta a labdát. A 60. percben Kovács Dániel és Lüftner kivételével minden játékosunk elhagyta a pályát, a lecserélt labdarúgók helyére Kojnok, Dinnyés, Hangya, Kovács I., Alef, Csoboth, Evandro, Nikolics és új igazolásunk, Peter Zulj érkezett.
Tíz perccel a cserék után Evandro éles szögből leadott lövése kerülte el a kaput. Nem sokkal később Zulj szöglete után ismét brazil támadónk veszélyeztetett, ezúttal fejjel, de nem kellett a hálóőrnek védenie. A mérkőzés hajrájában még Schendl tekerte kapura a labdát távolról, de Kovács Dániel kitolta azt a léc alól, így 2-0-ra nyertünk a Sturm Graz ellen.
A teljes találkozó megtekinthető ide kattintva.
![](_files/news/small/30714_RVFMW6AvqZ.jpg)
Huszti Szabolcs elmondta, az edzőtábor és az edzőmérkőzések eredményének majd a bajnokikon kell kijönnie a pályán.
![](_files/news/small/30713_AwlYi0kghJ.jpg)
U17-es válogatott játékosunk az NK Osijek elleni edzőmeccs második félidejében lépett pályára.
![](_files/news/small/30712_0mzeXOud8B.jpg)
Sokáig gól nélküli döntetlenre állt az Eszék elleni edzőmérkőzésünk, amit egy, a 77. percben szerzett fejesgóllal végül ellenfelünk nyert meg.
![](_files/news/small/28983_JLFS7OePHo.jpg)
A szombati edzőmérkőzésen gólt szerző védőnk értékelt a 2-0-s győzelem után.
![](_files/news/small/28984_mYacI7A5QX.jpg)
Vezetőedzőnk értékelte a Sturm Graz elleni győztes felkészülési mérkőzést.
![](_files/news/small/28973_eOxa4qD8MZ.jpg)
Az osztrák csapat játékosaként vezetőedzőnk, valamint friss igazolásunk, Peter Zulj is nagy sikereket ért el a múltban.