Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Vasárnap a MOL Aréna Sóstóban a Zalaegerszeg ellen kezdődik a bajnokság második harmada.

“A Zalaegerszeg korábban zsinórban három bajnoki győzelmet aratott, többek között legyőzte a Ferencvárost is idegenben, és bár a múlt héten Kisvárdán vereséget szenvedett, ettől függetlenül is egy nehéz mérkőzés áll előttünk, ahol száz százalékos teljesítményre lesz szükség mindenkitől ahhoz, hogy nyerni tudjunk. A hazai eredményeket összesítő tabellán második helyen állunk jelenleg, a ZTE ellen is szeretnénk folytatni ezt a szereplést Sóstón. Ehhez természetesen ugyanúgy számítunk szurkolóink támogatására, akik eddig is mögöttünk álltak. A célunk tehát az, hogy győzelem után tudjunk elmenni a válogatott szünetre" - mondta a vasárnap 17:30 órakor kezdődő hazai, ZTE elleni bajnoki előtt vezetőedzőnk, Szabics Imre.

Többen is jó teljesítményt nyújtottak csapatunkból a ZTE legyőzése során, posztján ukrán középpályásunk szerepelt a legjobban.

Fiatal játékosunk góllal és gólpasszal jelentkezett a Zalaegerszeg elleni bajnokin.

A két vezetőedző értékelte a MOL Fehérvár FC - ZTE FC bajnokit.

Kodro kezdte a gólgyártást, támadónkon kívül Petrjak és Dárdai is eredményes volt.

A ZTE mestere szerint az OTP Bank Liga egyik legerősebb csapata ellen lépnek vasárnap pályára.

Válogatott védőnk szerint hiba lenne részünkről, ha a ZTE Kisvárda elleni vereségéből indulnánk ki.