Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A teljes összeget a „Betegápolásért Alapítvány” részére ajánlottuk fel.
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, a korábbi évekhez hasonlóan idén is csatlakozott klubunk a kampányhoz. A Magyarországon is sok embert érintő betegség időben felismerve legyőzhető, éppen ezért lényeges a szűréseken való részvétel - erre hívják fel ilyenkor a figyelmet világszerte.
Az "Együtt a mellrák ellen!" kampány részeként klubunk ismét jótékonysági licitet indított a Vaterán, és az ebből befolyt teljes összeget - 105.000 forintot - a „Betegápolásért Alapítvány" részére ajánlottuk fel. Az árverés keretében egy a csapat által dedikált 2021/22-es hazai mez és egy szintén a csapat által dedikált 2021/22-es adidas replika labda került kalapács alá.
A „Betegápolásért Alapítvány" egyik alapítója a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház. A közhasznú alapítvány elsődleges feladatának tekinti, hogy segítse a kórházba a korszerű ápolási eszközök beszerzését, amelyek hozzájárulnak a magasabb szintű ellátáshoz, a betegek magasabb komfortjának biztosításához.
Klubunk a „Betegápolásért Alapítvány" nevében is köszöni szurkolóinknak, hogy részt vettek az árverésen!
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Provident és klubunk a Mariupolból érkező Dmitrij Nazarenkónak nyújtott segítő kezet.
Az U17-es tehetségeknek vezetett gyakorlást a magyar válogatott leköszönő csapatkapitánya.
Négy vidissel a keretben készül Szélesi Zoltán csapata.
Zeke Márió góllal vette ki a részét a Kecskemét Vasas elleni idegenbeli győzelméből az NB I-ben.
Október 24. és 30. között 17 korábbi és jelenlegi vezetőnk, stábtagunk és játékosunk született.
Csapatkapitányunk értékelt a Paks elleni 1-1-es döntetlent követően.