Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Így teljesítettek utánpótlás együtteseink a hétvégén.

U17 Alap Csoport, 7. forduló
2021.10.09. 13:00 Békéscsaba 1912 Előre SE - MOL Fehérvár FC 3-1 (3-1)
U17-es csapatunk Békéscsabán lépett pályára a hétvégén. A hazaiak hamar megszerezték a vezetést, de Szalai Ádám 6 percen belül egyenlíteni tudott. Ellenfelünk még két gólt szerzett az első félidőben, amikre már nem tudtunk válaszolni, 3-1-re a Békéscsaba nyerte a találkozót.
U16 Kiemelt Csoport, 7. forduló
2021.10.08. 12:00 ETO FC Győr - MOL Fehérvár FC 1-1 (0-1)
U16-os együttesünk Győrben Ambach Arnold révén már az első félidőben vezetést szerzett, és bő fél óráig tartani is tudtuk az előnyt, a 64. percben azonban kiegyenlítettek a hazaiak, ezzel beállítva az 1-1-es végeredményt.
U15 Kiemelt Csoport, 7. forduló
2021.10.09. 10:00 MOL Fehérvár FC - Budapest Honvéd - MFA 0-3 (0-2)
U15-ös csapatunk hazai pályán 3-0-ás vereséget szenvedett a Honvéd ellen.
U14 Alap Csoport Nyugat, 7. forduló
2021.10.09. 13:00 III. ker. TVE - MOL Fehérvár FC 1-5 (0-3)
U14-es együttesünk ezúttal a III. kerület otthonában tudtak nyerni. A vezetést Ecsődi Levente szerezte meg a 8. percben, majd 10 perccel később Badics Gellért duplázta meg előnyünket. Az első játékrészben Ecsődi még egyszer eredményes tudott lenni, a második félidőben pedig Badics szerezte meg negyedik gólunkat. Szépíteni tudtak a hazaiak, majd 10 perccel a lefújás előtt Nimsz Benedek állította be az 1-5-ös végeredményt.
U13 Észak-Nyugat, 6. forduló
2021.10.09. 13:00 MOL Fehérvár FC - CREDOBUS Tehetségközpont 3-6 (0-0)
U13-as csapatunk már az első húsz percben két gólos hátrányba került a Credobus ellen, azonban Domján Lóránd duplájának és Kerti Péter Flórián találatának köszönhetően fordítani tudtunk. A mérkőzés második felében azonban a vendégek négy gólt is szereztek, így 6-3-ra megnyerték a mérkőzést.
U12 Észak-Nyugat, 5. forduló
2021.10.09. 13:00 MOL Fehérvár FC - CREDOBUS Tehetségközpont 3-1 (0-0)
U12-es együttesünk viszonylag későn, az 57. percben szerezte meg a vezetést Gulyás Hunor találatával, aztán Rusói Mirkó duplázta meg előnyünket. Egy öngól miatt tudtak szépíteni a vendégek, majd a 3-1-es végeredményt Závotka Áron Csongor állította be.
Simlpe Női Kupa, 3. forduló
2021.10.10. 15:00 MOL Fehérvár FC - Astra HFC 1-2 (0-0)
Közel állt a bravúrhoz NB I-es ellenfelével szemben női együttesünk, hiszen Földvári Fanni góljával nálunk volt az előny, végül azonban az élvonal nyolcadik helyén álló üllőiek a hajrában fordítani tudtak, így ők jutottak tovább a következő körbe.
U19 Leány, Nyugati csoport, 4. forduló
2021.10.10. 12:00 Sopron - MOL Fehérvár FC 2-6 (0-3)
Aranyos Nelli és Fekete Liliom is duplázni tudott a hűség városában, mellettük Kozma Réka és Toldi Dorina járul hozzá a fölényes győzelemhez egy-egy góllal.
U14 Leány, Észak-nyugati csoport, 9. forduló
2021.10.09. 10:00 Pápa - MOL Fehérvár FC 0-3 (0-1)
Magabiztos győzelmet aratott Szimán Bálint és Szabó Bernadett csapata idegenben, góljainkat Sárosdi Patricia, Csanádi Kata és Hegyi Luca szerezték
U19-es férfi és U16-os leány csapatunk nem lépett pályára.
UP: Rangadót nyert a Ferencváros ellen U17-es csapatunk
2022. Október 12.
Két kivétellel az összes korosztályos csapatunk győzelemnek örülhetett múlt héten.
Közlemény
2022. Október 11.
Budu Zivzivadze kikerült az első csapat keretéből.
Hosszú kihagyás vár Rúben Pintóra
2022. Október 11.
Portugál középpályásunk achilles-ín szakadást szenvedett az Újpest FC ellen.
Felavatták a Helsinki Olimpia Hősei emlékművet Székesfehérváron
2022. Október 11.
A magyar szempontból legerdményesebb olimpia 70. évfordulója alkalmából avatták fel Melocco Miklós alkotását a Bregyó Parkban.
Jegyinformációk a Paksi FC elleni bajnokira
2022. Október 11.
Belépőt online, a VidiShopban, a Petőfi Kultúrtanszéken és a Fehérvári Jegyirodában is lehet váltani. Személyes adatok megadása nem kötelező.
Kölcsön-figyelő: október 3-10.
2022. Október 11.
A Kecskemét két játékosunkkal a kezdőjében nyert pénteken az Újpest ellen.



















