Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Gólerős balhátvédünk főleg a csapat hozzáállását emelte ki a mezőkövesdi bajnoki után.

“Nehéz időszakon megy át a csapat, gondolok itt a sérültekre és azokra, akik pozitív teszt miatt hiányoznak a keretből. Nem ez volt a legjobb meccsünk, én is tudok ennél jobb teljesítményt nyújtani. De azt nem lehet elvitatni, hogy mindenki ment előre és igyekezett minden energiáját mozgósítani a jó eredmény érdekében. A második félidőben jól reagáltunk a hátrányra és sikerült is fordítanunk, ha egy kicsit okosabban játszunk, akkor most miénk a három pont - természetesen fájó az utolsó percben, sőt, szó szerint szinte az utolsó másodpercben gólt kapni. Csapatként harcoltunk nagyot, ilyen hozzáállással kell folytatnunk a szezont. A gólomnak persze örülök, láttam, hogy ott van a terület előttem, annyira pedig bízom magamban, hogy bal lábbal húsz méterről elvállaljam, ha nem támad senki. Emellett azért csak azt a közhelyet tudom elmondani, hogy bárcsak én ne találtam volna be, de győzelemmel térhettünk volna haza Fehérvárra” - mondta a lefújás után Marcel Heister.
Német balhátvédünknél rákérdeztünk a pálya állapotára is, ugyanis feltűnően megküzdöttek ezzel a körülménnyel mindkét gárda játékosai.
“A bemelegítésnél jónak tűnt a pálya, de a mérkőzés hevében kiderült, hogy nagyon puha a talaj. Nehéz volt futni, kitámasztani, gyors mozgásokat végezni, de nem szabad erre fogni semmit, a hazaiak is ugyanezen a talajon játszottak.”

Közönségszórakoztató bajnokit vár a Puskás Akadémia FC vezetőedzője.

Cseh hátvédünk első alkalommal szerepel a legjobbak között.

A két vezetőedző értékelte a Mezőkövesd-MOL Fehérvár FC bajnokit.

A mezőkövesdiek vezetőedzője oroszlánként küzdő hazai játékoskat szeretne a pályán látni a Vidi ellen.

Továbbra is több nehézséggel kell megküzdenie vezetőedzőnknek és a szakmai stábnak.

A 42 éves sporival legutóbb áprilisban találkoztunk, pont Mezőkövesden.