hu en
2021. Augusztus 20. 21:00  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Idén is megemlékeztek Horváth Gáborról Kislángon

Klublegendánk emléke előtt tisztelegve második alkalommal rendeztek kispályás kupát szülőfalujában. A gálameccsen a Vidi öregfiúk-csapata is pályára lépett.

Tavaly augusztus 20-án, hagyományteremtő szándékkal rendezték meg az I. Horváth Gábor Emléktornát Kislángon. Idén második alkalommal gyűltek össze a csapatok és szurkolók klublegendánk szülőfalujában.

Délelőtt 9-kor a torna szervezője, a kislángi Farkas Imre köszöntötte a torna résztvevőit, majd Horváth Gábor pályafutását elevenítette fel. Kiemelte, hogy Magyarországon más csapat mezét sosem húzta magára, csak a Vidiét. A szurkolók részéről Molnár Eszter, valamint a Videoton Baráti Kör alapítója és elnöke, Juhász László is megemlékezett röviden egykori védőnkről. A beszédek végén nagy tapssal tisztelegtek Horváth Gábor emléke előtt a tornán résztvevő csapatok játékosai. 

9:30-tól két kispályán pattogott a labda, a tornán székesfehérvári, kislángi, enyingi és várpalotai csapatok vettek részt. A csoportmeccsek után következtek az egyenes kieséses mérkőzések, a döntőt pedig ugyanaz a két együttes játszotta, mint egy évvel ezelőtt. 2020-ban az Enying nyerte meg az emléktornát, idén viszont a Várpalota bizonyult jobbnak. 

A torna gólkirálya Szőke Zoltán lett, neki a Vidi legendás gólvágója, Szabó József adta át a díjat. A torna legjobb kapusa Keller Zsolt lett, az ő kapuját egyetlen csapatnak sem sikerült bevennie. Az ő részére Tiber László adta át a díjat. A legjobb védő Balogh Gyula lett, neki a Horváth család képviseletében Tenke Erzsébet nyújtotta át a legjobb védőnek járó vándorserleget. 

17 órakor kezdődött a Vidi Öregfiúk - Kisláng Öregfiúk gálameccs. Klubunkat az alábbi játékosok képviselték: Kántor Zsolt, Horváth Zoltán, Fekete Csaba, Vas József, Tersánszky Tibor, Jován Róbert, Dvéri Zsolt, Csucsánszky Zoltán, László Csaba, Jónás Gyula, Borsányi István, Szabó József, Tiber László, Vajda Gusztáv és Csrepka Tamás, a kispadon pedig ott volt egykori csapatorvosunk, dr. Kovács Ignác - szerencsére neki nem akadt dolga a 2x20 perces találkozón. A csapat mindenese ezúttal is Németh Jani bácsi volt. 

A jó hangulatú mérkőzésen Csucsánszky Zoltán kezdte meg a gólgyártást, egy tőle megszokott pazar találattal jutott előnyhöz a Vidi, szép csel után tekert a bal felső sarokba, a labda a kapufát és a felső lécet érintve jutott a hálóba. A folytatásban is szebbnél szebb támadásokat vezettek az egykori fehérvári labdarúgók, a szünetig Jován, Dvéri és Vajda is feliratkozott a gólszerzők közé. 

A második félidő elején szépítettek a kislángi öregfiúk, de aztán újra Vajda és Dvéri voltak eredményesek. A lefújás előtt nem sokkal ismét gólt szerzett a hazai csapat, így végül a Vidi 6-2-re nyerte meg a II. Horváth Gábor Emléktorna gálameccsét. 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek