Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Menyhárt Zsombor és Tóth Tamás Vid is bevette az ír korosztályos válogatott kapuját csütörtök délelőtt.

U18-as válogatottunk kedden kiegyenlített meccset játszott az írekkel, de a vendégek kihasználták két védelmi hibánkat, és 2-0-ra megnyerték a találkozót, melyen a Vidi fiatal kapusa, Dala Martin debütált az U18-as nemzeti csapatban. A csütörtöki visszavágón Oross Márton szövetségi edző teljes sorcserét hajtott végre a kezdőben, és az írek is lehetőséget adtak néhány olyan játékosnak, akik nem voltak a pályán kedden.
Eseménydús első negyedórát produkáltak a csapatok, a mieink egy nagyszerűen felépített, gyors akció végén Menyhárt Zsombor találatával már a 2. percben vezetést szereztek (1-0), de az írek a 8. percben egy lepattanó labda begyűjtése után Luke Pearce találatával egyenlítettek (1-1). A 12. percben újra nálunk volt az előny, ezúttal hozzánk került egy lepattanó labda a vendégek 16-osán belül, Tóth Tamás Vid pedig 14 méterről a léc alá lőtt (2-1).

A folytatásban a magyar válogatott birtokolta többet a labdát, de az ír védelmet nehéz volt megbontani, miközben arra is kellett figyelni, hogy az ellenfél a labdaszerzésekből gyors, veszélyes ellentámadásokat vezetett. Az eredmény sokáig nem változott, a meccs hajrájára fordulva, a cseréket követően azonban csökkent a védekezésünk hatékonysága, és a 83. percben egy labdaszerzést követő szabálytalanság után Caprani büntetőből beállította a 2-2-es végeredményt - olvasható az mlsz.hu-n
Magyarország-Írország 2-2 (2-1)
Magyarország: 1 Simon Barnabás - 9 Nagy-Kolozsvári Dániel, 10 Keresztes Noel, 11 Csóka Dominik, 14 Horváth Gergő Ákos, 15 Gulyás Botond, 16 Sipos Szabolcs, 17 Menyhárt Zsombor, 21 Gyuris Aurél, 23 Fábián Bence, 24 Tóth Tamás Vid, 25 Lénárt Gábor
Gólszerzők: Menyhárt (2.), Tóth (12.), ill. Pearce (8.), Caprani (83.)
Babos Bence és Menyhárt Zsombor is meghívót kapott az U19-es válogatottba
U19-ES VÁLOGATOTT @ 2022. Július 23.
Négynapos összetartáson vesznek részt az U19-es válogatott tagjai.
U18: Dala Martin és Tóth Tamás Vid is kezdett Svédország ellen
2022. Június 09.
Mindkét Vidi-játékos pályára lépett Oross Márton szövetségi edző csapatában, amely 1-0-ra kapott ki a házigazda svédektől.
U18: Tóth Tamás Vid kezdett Finnország ellen
2022. Június 07.
Dala Martin nem kapott lehetőséget a finnek elleni 2-1-es vereség alkalmával.
U18-as válogatott: Tóth Tamás Vid kezdett, Dala Martin ezúttal nem lépett pályára
2022. Június 04.
Szombaton ismét a dánok ellen játszottak a fiatalok.
Dala Martin kezdett, Tóth Tamás Vid csereként állt be az U18-as válogatottba
2022. Június 02.
A fiatalok vereséget szenvedtek Dánia ellen Budaörsön.
Dala Martin és Tóth Tamás Vid is meghívót kapott az U18-as válogatottba
2022. Május 29.
U18-as nemzeti együttesünk a következő napokban Dániával kettő, Finnországgal és Svédországgal pedig egy-egy felkészülési mérkőzést fog játszani.



















